BKM: többmilliárdos beruházással valósult meg távhőellátás a belvárosban

Gazdaság - 2024-02-02

- Az Erzsébet hídon átvezetett új, stratégiai jelentőségű vezetékkel, illetve a hozzá kapcsolódó gerinc- és elosztó vezetékszakaszok kialakításával megkezdődött az V. kerület érintett részein a távhőellátás, a projekt 3,4 milliárd forintból valósult meg - közölte a Budapesti Közművek Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (BKM) pénteken.

Közleményük szerint az Építési és Közlekedési Minisztérium és a BKM konzorciuma sikeresen nyert el és valósított meg az utóbbi években egy európai uniós pályázatot. A projekt 50 százalékos vissza nem térítendő uniós támogatással valósult meg.

A Budapesti Közművek keretében önállóan működő Főtáv távhőszolgáltatási divízió ügyfélkörét gyarapítják immár a Főpolgármesteri Hivatal, a Merlin Színház, a Hyatt Hotel, a Matild Palota és a Dorottya-épületek is - írták.

Kitértek arra is, hogy a projekt részeként további új fogyasztók is a távfűtést választották: a Főtáv ügyfele lett a BKV két telephelye a Kőér és a Pomázi utcában, a Budapest One Irodaház, a Kopaszi-gáton található BudaPart BRL és BRG jelű épületei, valamint több lakópark és irodaház is.

A beruházás során 2065 méter új távhővezetékpár épült ki, és 50,85 megawatt hőteljesítményű új fogyasztó (lényegében a teljes kecskeméti távhőigény) csatlakozott a távhőrendszerre Budapest legsűrűbben lakott részein.

A piacbővítő és környezeti teljesítményt, az energiahatékonyságot javító intézkedéseknek köszönhetően az energiafelhasználás évente több mint 110 308 gigajoule-lal csökken, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkenése pedig több mint 7318 tonna szén-dioxidnak felel meg - olvasható a kommünikében.