Bod Péter Ákos szerint Brüsszel elfogadja a konvergenciaprogramot

Gazdaság - 2006-08-28

Bod Péter Ákos szerint az Európai Unió vélhetően elfogadja a magyar konvergenciaprogramot - a volt jegybankelnök az InfoRádióban beszélt erről vasárnap."Azt gondolom, hogy sokkal jobban alá van támasztva a pálya intézkedésekkel, főleg az első egy-másfél-két év, úgy hogy én feltételezem, hogy a pénzügyminiszterekből álló tanács novemberben, és azt megelőzően az unió apparátusa elfogadja - mondta Bod Péter Ákos.

A közgazdász megjegyezte, hogy az ERM II árfolyamrendszerbe bármikor be lehet lépni, amikor az adott állam úgy ítéli meg, hogy az jobb a meglévőnél. Hozzátette: az vitatható, hogy jó-e, ha Magyarország 2009-ig vár a belépéssel.

 

Arra a kérdésre, hogy szerinte mikor lehet bevezetni az eurót, úgy válaszolt: azt tisztán látni, hogy a bevezetéshez szükséges összes feltételnek Magyarország a következő évtized elejéig nem felel meg. Kitért arra is, hogy az Európai Unió nem sürgeti a tagállamokat belépni az eurózónába, és alaposan megvizsgál minden mutatót.

 

Bod Péter Ákos azt elképzelhetőnek tartja, hogy a 60 százalékos GDP-arányos államadósság teljesítése alól esetleg kaphat felmentést az ország, de kemény követelménynek nevezte a 2,6 százalékos éves inflációt, véleménye szerint most még bizonytalan, hogy ezt mikor érjük el. (forrás: MTI)