Bokrétaavató

Gazdaság - 2006-09-29

Bokrétaavatót tartottak Debrecenben, a Határ úti Ipari Parkban.

A Debreceni Regionális és Innovációs Technológiai Központ munkálatait idén áprilisban kezdték el, és mostanra került szerkezetkész állapotba.

A technológiai központ egy közel 6000 m2-es csarnok lesz, és az elképzelések szerint  4-6 vállalkozásnak ad helyet. Így olyan cégek is Debrecenbe költözhetnek, amelyek nem akarnak építeni, viszont a technológiát ide telepítenék. Az új létesítmény bokrétaavatóján Pajna Zoltán alpolgármester elmondta, az önkormányzat fontosnak tartja a fejlesztések és a szakképzések, illetve az egyetemi oktatás összehangolását.

 

A most épülő technológiai központ 200-250 embernek teremt munkahelyet. A közel 800 millió forintos beruházás várhatóan november 30-ra fejeződik be.