A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) mellett működő független Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) 66 új kérelmet vett nyilvántartásba az idén az első negyedévben. Ezekben a felek több mint 3,3 milliárd forint vitatott összeget jelöltek meg; végül az építőipari szerződésekből eredő viták gyors és szakértői rendezését szolgáló TSZSZ 33 szakvéleményt adott ki, amelyek alapján mintegy 1,92 milliárd forintot ítélt meg - közölte az MKIK kedden.
A Teljesítésigazolási Szakértői Szerv segítségét elsősorban akkor vehetik igénybe a felek, ha a tervezési, kivitelezési vagy alvállalkozói szerződés teljesítése kapcsán vita merül fel a műszaki teljesítés mértékéről, a vállalkozói díj elszámolásáról, a teljesítésigazolás kiadásáról vagy a bankgarancia lehívásáról.
Kérelmet nyújthat be a megrendelő, a tervező, a fővállalkozó vagy az alvállalkozó egyaránt, amennyiben írásban megkötött, mindkét fél által aláírt szerződés áll rendelkezésre.
A TSZSZ háromtagú szakértői tanácsa egy helyszíni szemle és a benyújtott dokumentumok alapján állapítja meg a teljesítés mértékét, így segíti a viták gyors lezárását. A szakvélemény elsődleges célja, hogy segítse a felek megegyezését, de bírósági eljárásnál jelentős előnyt jelent a szakvélemény, ugyanis az rövidebb határidőkkel és speciális eljárási szabályok mellett használható fel.
A TSZSZ eljárása elektronikusan, egyszerű űrlapkitöltéssel indítható, így az építőipari szereplők gyorsan és hatékonyan juthatnak szakértői állásfoglaláshoz akár régebbi, még el nem évült szerződéseik miatt is.