Czomba Sándor: munkahelyteremtő támogatás a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak

Gazdaság - 2012-02-07

A Nemzeti Foglalkoztatási Alapból (NFA) 10 milliárd forint keretösszeggel munkahelyteremtő beruházások támogatására pályázatot írt ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) mikro-, kis- és középvállalatoknak - jelentette be Czomba Sándor államtitkár kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Elmondta: az idén megduplázták a tavalyi 5 milliárd forint támogatási keretet, számításuk szerint 2012-ben a 10 milliárd forintos keretből 5.300-5.550 új munkahely létesítéséhez, és 10 ezer meglévő állás megőrzéséhez járulnak hozzá legalább 600-800 vállalkozásnál.

    A mikro-, kis- és középvállalkozások február 8-tól március 30-ig nyújthatják be a pályázatukat, és május 30-ig döntés születik a támogatásról - közölte Czomba Sándor.

    Az államtitkár kitért arra, hogy tavaly 381 vállalkozás nyert az 5 milliárd forint keretösszegből, és 3.100 új munkahelyet létesítettek.

    Az idei pályázaton azok a Magyarországon bejegyezett mikro-, kis- és középvállalkozások indulhatnak, amelyek a benyújtás időpontjában még nem kezdték el a beruházást, és azt 2012. november 30-ig befejezik. Vállalni kell továbbá legalább 2 fő teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló számára új munkahely létesítését a beruházás befejezésétől 90 napon belül.

    Czomba Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy egyszerűsítették a pályázati űrlapot, és csak az a vállalkozás részesülhet támogatásban, amely teljes létszámára vonatkozóan teljesíti a jogszabályokban meghatározott elvárt béremelést 2012-ben.

    A vissza nem térítendő támogatással új gépek, műszaki eszközök, technológiák beszerzését, új létesítmények építését segítik - mondta az államtitkár.

    A támogatás mértéke egy új munkahely esetében nem álláskereső személy foglalkoztatásánál 1,4 millió forint. Ehhez nyilvántartott álláskereső felvétele esetén további 500 ezer forint, roma álláskereső esetén további 300 ezer forint, hátrányos helyzetű kistérségben megvalósuló beruházás esetében 200 ezer forint, a leghátrányosabb helyzetű településeken 300 ezer forint kiegészítő támogatás igényelhető. A pályázatot legfeljebb 120 millió forintra, hátrányos helyzetű kistérség esetében 240 millió forint támogatásra lehet beadni. A támogatás intenzitása 10-50 százalék között lehet - mondta az államtitkár.