Daron Acemoglu, Simon Johnson és James Robinson kapta közösen a közgazdasági Nobel-emlékdíjat
Az intézmények kialakulásának és a jólétre gyakorolt hatásának tanulmányozásáért Daron Acemoglu, Simon Johnson és James Robinson kapta idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a Svéd Tudományos Akadémiától, amely hétfőn jelentette be döntését Stockholmban.
Az akadémia indoklásában egyebek között az szerepelt, hogy a díjazottak innovatív kutatást végeztek azzal kapcsolatban, hogy mi befolyásolja hosszú távon az országok gazdasági jólétét. Innovatív kutatásuk betekintést ad az intézmények jólétre gyakorolt befolyására, amellyel bizonyítják, hogy a demokrácia és az inkluzív intézmények támogatása alapozza meg a gazdasági jólét felé vezető utat.
A közgazdasági Nobel-emlékdíjat, egészen pontosan a Svéd Központi Bank Alfred Nobel Közgazdaságtudományi Emlékdíját, a svéd jegybank alapította fennállásának háromszázadik évfordulója alkalmából 1968-ban. A díjat először 1969-ben ítélte oda a Svéd Királyi Tudományos Akadémia
Az 1967-ben Törökországban született Daron Acemoglu a díj odaítélésekor az amerikai Massachusetts Institute of Technology (MIT) intézetnél dolgozott ugyanúgy, mint az Egyesült Királyságban 1963-ban született Simon Johnson. A harmadik díjazott James A. Robinson az amerikai University of Chicago munkatársa.
A közlemény szerint a közgazdasági tudományok idei díjazottjai a társadalmi intézmények fontosságát bizonyították be egy ország jóléte szempontjából. A gyenge jogállamisággal rendelkező társadalmak és a lakosságot kizsákmányoló intézmények nem generálnak növekedést vagy változást, hogy a dolgok jobbra forduljanak.
A díjazottak kutatása szerint amikor az európaiak gyarmatosították a Föld nagy részét, megváltoztak az intézmények ezekben a társadalmakban. Ez néha drámai volt, de nem mindenhol egyformán. Volt, ahol az volt a cél, hogy kizsákmányolják az őslakosságot, és erőforrásokat nyerjenek ki a gyarmatosítók javára. Más országokban a gyarmatosítók befogadó politikai és gazdasági rendszereket alakítottak ki az európai betelepülők javára.
A díjazottak kimutatták, hogy az országok jóléte közötti különbségek egyik magyarázata a gyarmatosítás idején bevezetett társadalmi intézmények. A befogadó intézményeket gyakran vezették be azokban az országokban, amelyek gyarmatosításukkor szegények voltak, ez pedig idővel általában jólétben élő lakosságot eredményezett. Ez egy fontos oka annak, hogy az egykor gazdag gyarmatok miért szegények, és fordítva.
Megállapították azt is, hogy egyes országok a kizsákmányoló intézmények és az alacsony gazdasági növekedés csapdájába estek. Az inkluzív intézmények bevezetése hosszú távon mindenki számára előnyökkel járna. Eközben a kizsákmányoló intézmények a hatalmon lévőknek biztosít hasznot rövid távon, és mindaddig, amíg a politikai rendszer garantálja, hogy továbbra is ők irányítanak, senki sem fog bízni a jövőbeni gazdasági reformokra vonatkozó ígéreteikben. A díjazottak szerint éppen ezért nem is történik javulás.
Az hogy nem képesek hiteles ígéreteket tenni a pozitív változásra, megmagyarázza, hogy miért következik be néha demokratizálódás. Amikor forradalom fenyeget, a hatalmon lévők dilemmával szembesülnek. Legszívesebben hatalmon maradnának, és gazdasági reformokat ígérve próbálnák megnyugtatni a tömegeket, de a lakosság aligha hiszi el, hogy a helyzet rendeződése után nem tér vissza a régi rendszer. Így végül az egyetlen lehetőség a hatalom átadása és a demokrácia megteremtése lehet.
Jakob Svensson, a Gazdaságtudományi Díj Bizottságának elnöke a díj odaítélésekor azt mondta, hogy"az országok közötti hatalmas jövedelemkülönbségek csökkentése korunk egyik legnagyobb kihívása. A díjazottak bebizonyították a társadalmi intézmények fontosságát ennek elérésében.”