Drágák a belvárosi üzletek Budapesten

Gazdaság - 2006-07-09

Budapesten a belvárosi üzlethelyiségek iránti kereslet évek óta jelentősen meghaladja az elérhető kínálatot, így ott jócskán az átlag felettiek a bérleti díjak és szinte azonnal lehet bérlőt találni a szabad helyiségekre - áll az Eston International elemzésében.

A belvárosi üzletek keresettsége a bevásárlóközpontok piacának kiépülésével sem csökkent. Az idén például a diszkontáruházakra általánosan jellemző agresszív piacra-lépési stratégiát választó Schlecker jelent meg a Petőfi Sándor utcában, a luxusmárkák közül pedig a Louis Vuitton mutatkozik be az Andrássy úton. Szintén hisznek a város szívének jövőjében a fejlesztők: az Orco Property Group két nagy múltú épület újjáépítésével tervez bevásárlóközpontokat nyitni (volt Divatcsarnok illetve a Budapesti Értéktőzsde épülete), emellett a legfrissebb hírek szerint a Vörösmarty téren az ING beruházásában megvalósuló kiskereskedelmi- és irodaközponttal átellenben a Skála is elszánta magát a Luxus Áruház teljes felújítására.

    

Az Estonnál regisztrált megkeresések szerint a legnagyobb érdeklődés az V. és a VI. kerület portálos üzlethelyiségeire mutatkozik, elsősorban a 100-300 négyzetméteres kategóriában. A kínálat szűkösségére jellemző, hogy amíg egy megfelelő helyiség felkutatása akár fél évig is eltarthat, a megüresedő üzletek bérleti joga nem ritkán két héten belül új gazdára talál. A Váci utcában és a Vörösmarty téren akár 80-100 eurót is elérhet a bérleti díj négyzetméterenként és havonta. Az Andrássy út és a Nagykörút kiemelt szakaszán (a Nyugati tér és az Oktogon között) ennél jóval alacsonyabb a bérleti díj. Az Andrássy úton 35-50, a Nagykörúton 35-45 eurót kérnek.

     

Akadnak kihasználatlan ingatlanok is (jellemzően mellékutcákban), amelyek akár hónapokig is üresen állnak. Az okok mögött néhányan ingatlanspekulációt is sejtenek, mely szerint a bérbeadók egy része a kínálatot mesterségesen korlátozva - a bérleti díjak feltornászásával - igyekszik extra profitot elérni. Az Eston értékesítői szerint a kihasználatlan helyiségek többnyire nem a bérbeadó érdektelenségének, vagy ingatlanspekuláció eredményei. Mint minden ingatlan esetén, az üzlethelyiségeknél is az elhelyezkedés a legfontosabb kritérium.

(MTI)