Draskovics Tibor 2008 nyarára reformokat vár

Gazdaság - 2006-06-03
Draskovics Tibor szerint akkor lesz sikeres a munkája az Államreform-bizottságban, ha 2008-ra egyes reformok elindulnak, mások pedig részben már meg is valósulnak. Erről a volt pénzügyminiszter a közszolgálati televízió Az Este című műsorában beszélt pénteken.
Draskovics Tibor, az Államreform-bizottság reformtitkárságának leendő vezetője azzal kapcsolatban, hogy mikor lehet sikeres a munkája, úgy fogalmazott: "ha valamikor 2008 kora nyarán (...) arról tudunk beszélni, hogy néhány fontos területen elindult, sőt részben meg is valósult az a reform, amit a kormányprogram ma maga elé tűzött".

 

 Úgy vélte, ha 2008 nyaráig az alapkérdéseket nem tudja a kormány eldönteni, a parlament nem tudja törvénybe iktatni, akkor nem fogja sikeresnek érezni a munkáját. Draskovics Tibor közölte: az adóreform kérdésével nem az Államreform-bizottság foglalkozik, hiszen ez nem az államreform része. "Az államreform alapvetően a polgároknak nyújtott közszolgáltatások reformját, átalakítását (...) hatékonyabbá tételét jelenti" - fogalmazott.

 

Arra a kérdésre, hogy az Államreform-bizottságot hol helyezné el a minisztériumokhoz viszonyítva Draskovics Tibor Gyurcsány Ferenc pénteki szavaira emlékeztetve - aki azt mondta, hogy nem a miniszterek felett, nem a miniszterek alatt, hanem a miniszterek partnereként dolgozik - úgy fogalmazott: "minden politikai és közjogi felelőség az alkotmányos rendnek megfelelően a kormányé és a miniszterelnöké. Az Államreform-bizottság az egy döntéselőkészítő testület". Arra a kérdésre, hogy a leépítésekkel kapcsolatban van-e valamilyen elképzelése, Draskovics Tibor azt mondta: "nincs, de nem is lehet. A leépítés nem célja egy reformnak, legfeljebb egyike a szükséges eszközöknek".