Eladósorban a Gyulai Húskombinát Zrt.

Gazdaság - 2006-10-25

Valóban érdekelt a Gyulai Húskombinát Zrt. tulajdonosi köre a részvények értékesítésében, ám a cég vezérigazgatója szerint sem ő, sem a tulajdonosok nem tárgyaltak az amerikai érdekeltségű Smithfield húsipari óriáscéggel - közölte a vezérigazgató.

A kereskedelmi multik diktálják az árakat

Ruck János ezzel cáfolta a Világgazdaság azon értesülését, hogy a tengerentúli multi "nem hivatalos helyzetfelmérést végzett a közelmúltban a húskombinátnál". Elmondta: semmilyen szakértő nem járt a gyárban, és nem is tárgyalt senkivel a cég vezetői közül. Hozzátette, hogy a részvénytársaság igazgatósági tagjaként sem tud arról, hogy bárki is tárgyalt volna az üzletrészek értékesítéséről.

 

 A húskombinát többségi részvénycsomagja a nádudvari székhelyű HAGE-Nagisz csoport kezében van, és a gyárban az elmúlt esztendő ősze óta válságkezelő feladatokkal bízták meg Ruck Jánost. A program részeként például megszűnt az élősertés vágása, immár a kombinátban csak húsfeldolgozás folyik.

 

"Az alapanyagot a hazai és külföldi partnereitől vásárolja a gyár, s ezt követően dolgozza fel késztermékké a húst" - mondat a vezérigazgató. A társaság az elmúlt évben 14 milliárd forintos árbevétel mellett 160 millió forint veszteséget halmozott fel.

 

Az idén 12 milliárd forint bevétel mellett növekvő veszteséggel számol az igazgató. Mint mondta a tavalyi árbevételben még szerepelt a sertésvágás bevétele is, ezért alacsonyabb az idei terv.

 

"Ha viszont csak a feldolgozott termékek volumenét nézzük, akkor gyakorlatilag stagnál az értékesítés árbevétele az idén" - hangsúlyozta. A növekvő veszteséget mindazonáltal azzal indokolta Ruck János, hogy mintegy 30 százalékkal növekedett az alapanyag ára, s ezt nem tudják érvényesíteni az áraikban.

 

A gyulai nagyüzemben a sertésvágó vonal leállításával párhuzamosan, az elmúlt esztendő nyarán 300 főt érintő létszámleépítést hajtottak végre, így most a gyárban 600-an dolgoznak.

 

 

(MTI)