Elbocsátásokhoz is vezethet a minimálbér-emelés

Gazdaság - 2010-10-26
A magyar kormány tervei szerint 4,5 százalékkal emelné a minimálbért, amelyet a hazai vállalkozások egy része nehezen fog tudni kigazdálkodni – áll a DGS Global Bértervezés 2011 kutatásában. Az adatok azt igazolják, hogy azon társaságok, amelyeknél bérfejlesztéssel kalkuláltak nem okozhat problémát az emelés.

Azok a vállalkozások, amelyek ezt nem tudják megtenni, lehet, hogy újabb dolgozókat küldhetenek el. A felmérés szerint a recesszió vesztesei a topmenedzserek, a fizikai dolgozók viszont szinte mindenütt béremelésre számíthatnak.

A DGS elemzése szerint a tagállamok közül Magyarországon csökkentek legnagyobb mértékben a bérek a recesszió első évében. Ugyanakkor tények bizonyítják, hogy a gazdasági válság nem egyformán sújtott minden iparágat. Számos cég ismét szárnyal, tavaly is emelt bért, s idén is megteheti azt. Azonban sok helyütt immáron két éve nyögnek a válság súlya alatt. Utóbbiaknál pedig a munkavállalók jelentős része meglehetősen motiválatlan a bérfejlesztés elmaradása miatt, hiszen a reálbérük értéke jelentősen csökkent.