Elindult a háztartási nagygépek csereprogramja

Gazdaság - 2017-08-07

Hétfőn elindult a háztartási nagygépek csereprogramja, elsőként az észak-alföldi régióban élők nyújthatják be a támogatási igényeiket - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, az Otthon Melege Program háztartási nagygépcsere alprogramjának sajtótájékoztatóján.

Ismertette, hogy a következő hetek során az ország összes régiójában megnyitják a pályázatot, utolsóként - augusztus utolsó hetében - a központi régióban, Budapesten és Pest megyében.

Hozzátette, hogy a pályázók 25 ezer és 45 ezer forint közötti vissza nem térítendő támogatást kaphatnak hűtő- és fagyasztó- vagy mosó- és szárítógépekre.

A 600 millió forintos támogatási keret szükség esetén az igényeknek megfelelően növelhető, legalább 50 ezer pályázatra lehet számítani - közölte az államtitkár.

xxx

Több mint 5000 pályázó jelentkezett már az első nap az Otthon Melege Program háztartási nagygépcsere alprogramjára az észak-alföldi régióban, hétfőn délután 5-kor a pályázatbenyújtás lehetőségét határozatlan időre felfüggesztették ebben a régióban