Equilor: a járvány második hulláma várhatóan nem hoz az elsőhöz hasonló gazdasági lassulást

Gazdaság - 2020-09-22

- A koronavírus-járvány második hulláma várhatóan nem hoz az elsőhöz hasonló világgazdasági lassulást - hangsúlyozta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kedden a befektetési társaság online sajtótájékoztatóján.

Az Equilor várakozásai szerint Magyarországon az idén 5 százalékos gazdasági visszaesés lehet, míg jövőre már 4-4,5 százalékos növekedés várható, és 2022-ben további 4 százalékkal bővülhet a gazdaság. Az infláció az idén a 3 százalékos szint felett maradhat, ami kitarthat 2022 végéig - ismertette Török Lajos.

Rámutatott arra, hogy a korábban szigorúan tartott magyar államháztartási hiány jóval magasabb lehet, az idén akár a 8 százalékot is elérheti, és csak 2022-23-ban térhet vissza a korábbi 3 százalékos hiánycélhoz.

Török Lajos elmondta, Magyarországon óriási visszaesés volt a második negyedévben, a hazai GDP 13,6 százalékkal csökkent, a koronavírus-járvány negatív hatásai szinte minden területen jelentkeztek.

Az Equilor vezető elemzője kitért arra, hogy a novemberi amerikai elnökválasztás tőkepiaci szempontból izgalmas lehet, hiszen óriási a tét, és a járvány terjedése jelenti továbbra is az egyik legnagyobb kockázatot.

Az amerikai elnökválasztással összefüggésben a politika fókusza a programok helyett egyre inkább a személyekre helyeződik. A tőkepiacok számára szerencsésebb lenne Donald Trump győzelme, mert ő mindig a gazdaságra, a tőkeindexekre fókuszált - tette hozzá.

Európában a Brexit folyamat az idén lezárulhat, de most még az látszik, hogy a britek képesek elmenni a tárgyalásban a végső határig, akár az eddigi megállapodásokat is felülírják. A brit miniszterelnök szerint képesek a WTO szabályai alapján is kereskedni, ugyanakkor az Észak-Írországgal kapcsolatos probléma továbbra is a legnagobb kérdés, vagyis az, hogy melyik vámzónához tartozzon Észak-Írország - fogalmazott a vezető elemző.

Török Lajos szólt arról is, hogy az eurózónában bizonytalan a kilábalási pálya, némi pozitívum, hogy lefektették az elvi részeit a helyreállítási alapnak, de még sok minden történhet ezen a területen.

Szécsényi Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. vezérigazgatója a tájékoztatón hangsúlyozta, hogy a koronavírus hatására a privátbanki szolgáltatások felértékelődnek, a személyes kapcsolattartás csak átmenetileg szorult vissza, a standard helyett előtérbe kerülnek az egyedi, személyre szabott intézményi szolgáltatások.

Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője az árupiaci folyamatokkal kapcsolatban kiemelte, az arany történelmi rekordon áll, és az egyik legnagyobb nyertese a jelenlegi piaci környezetnek, az ezüst új elemként megjelent a befektetési térképen, egyre többen tekintik befektetési eszköznek az ezüstöt, amelynek az ipari felhasználása is növekedhet.

Az olaj ára újra nyomás alá kerülhet, mivel a legnagyobb felhasználó országokban - például az Amerikai Egyesült Államokban és Indiában - nagyon magas a koronavírus fertőzöttség, valamint az OPEC tagállamai között egyre nagyobb a feszültség a megállapodások be nem tartása miatt - mutatott rá Buró Szilárd