Felére csökkent az első kilenc hónapban a légiforgalom a magyar légtérben

Gazdaság - 2020-10-05

- Több mint 50 százalékkal csökkent a légtérben átrepülő, valamint Budapestre érkező és onnan induló járatok száma - közölte hétfőn a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat. Szeptember végéig közel 257 ezer átrepülő és több mint 41 ezer le- és felszálló repülőgép biztonságáról gondoskodtak a légiforgalmi irányítók.

A budapesti reptér forgalma a járvány miatt március 9-étől kezdett csökkenni, az eddigi legdrasztikusabb visszaesést májusban regisztrálták. Május 2-án mindössze 15 érkező és induló gép vette igénybe a nemzetközi repülőteret, 95 százalékkal kevesebb, mint 2019 azonos napján, amikor 283 gépet fogadtak vagy indítottak.

A nyár elején növekedést mértek, majd július második felétől stagnálni kezdett a forgalom. A járványidőszakban a legforgalmasabb nap augusztus 22. volt, amikor közel kétezer repülőgépet kezelt a szakszolgálat. Egy évvel korábban még közel négyezer járatot irányítottak.

Míg korábban jellemzően a nyári időszakban volt a legnagyobb forgalom, addig igén a járvány előtti időszak, január volt a legforgalmasabb, erre eddig soha nem volt példa - olvasható a HungaroControl közleményében.

Az európai légi forgalom az elmúlt években folyamatosan bővült, ezzel együtt nőtt a hazai légtérben közlekedő gépek száma is. A koronavírus globális terjedése miatt azonban eddig soha nem tapasztalt, rendkívül nehéz helyzetbe került az iparág.

Az európai légiforgalom koordinációjáért felelős Eurocontrol friss adatai szerint a hétvégén 65 százalékkal maradt el a járatok száma az egy évvel korábbihoz képest, és az új utazási korlátozások miatt folyamatosan csökken a forgalom. Frissített előrejelzésében az európai szervezet azzal számol, hogy az év végén fele annyi járat fog közlekedni, mint egy évvel korábban.