Felügyeleti intézkedés a Magyar Telekommal szemben

Gazdaság - 2006-07-26

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 6 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Telekom Nyrt.-re - tette közzé a felügyelet  honlapján.  A PSZÁF határozatában kötelezte a társaságot tájékoztatási kötelezettsége betartására, amihez a közlemény szerint az szükséges, hogy igazgatósága haladéktalanul hívja össze a közgyűlést.

A PSZÁF szerint a közgyűlésen az igazgatóság terjessze elő elfogadásra a - könyvvizsgáló által is jóváhagyott - 2005. évi konszolidált éves beszámolót, majd tegye azt közzé. Ehhez mielőbb meg kell hozni azokat az intézkedéseket, amelyek a cégnél folyó belső vizsgálat megállapításain alapulnak. A belső vizsgálat két, a Magyar Telekom leányvállalata által kötött - a társaság belső kontrollrendszerének, illetve a releváns jogszabályok megsértésének gyanúját is felvető - szerződést érint - áll a PSZÁF közleményében.

      

A felügyelet májusban már a törvény által kiszabható maximális, 6 millió forintos bírsággal sújtotta a társaságot a tájékoztatási kötelezettség elmulasztása kapcsán. A mostani intézkedés súlyosságát a felügyelet szerint különösen az indokolta, hogy a Magyar Telekom máig sem szüntette meg ezt a jogsértő állapotot, illetve a társaság 2005. évi konszolidált éves beszámolójának törvényi határidőben való közzétételét is elmulasztotta