Fidesz: a költségvetés módosítása azt jelenti, hogy az államnak újabb hiteleket kell felvennie

Gazdaság - 2006-11-06

A Fidesz szerint az idei költségvetéshez benyújtott módosítás azt jelenti, hogy tovább emelkedik az államháztartás hiánya és újabb hiteleket kell felvenni - mondta Tállai András, a Fidesz országgyűlési képviselője vasárnap az MTI-nek azt követően, hogy a kormány benyújtotta a parlamentnek a 2006-os költségvetés módosítására vonatkozó törvényjavaslatot.

"A módosítással jelentősen növekszik a költségvetési hiány, több mint tíz százalék lesz ennek mértéke. Ez nem jelent mást, mint hogy újabb hiteleket kell felvenni. Az államadósság növelésére kér az országgyűléstől felhatalmazást a kormány" - mondta az ellenzéki politikus.

 

Tállai szerint páratlan, hogy az év utolsó hónapjaiban a következő évi költségvetést és az adott évi költségvetés módosítását egyszerre tárgyalja a parlament. Hozzátette: nem lehet tudni, hogy erre a befektetők hogyan reagálnak. A Fidesz szakpolitikusa szerint a kormány e lépésével elismerte, hogy "kártyavárként összeomlott az idei évi költségvetés".

 

Mint mondta: igazak voltak az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank, az elemzők, valamint a parlamentben az ellenzéki frakciók által megfogalmazott kritikák, amelyek szerint tudható volt, hogy a 2006-os költségvetés "bevételi és kiadási számai valótlanok, hazugságokra épülnek".

 

A politikus szerint e módosítás benyújtása olyan beismerés, ami után a pénzügyminiszternek távoznia kellene. Tállai András úgy vélte: amikor a Gyurcsány-kormány benyújtotta az idei évi költségvetést, tudta, hogy a választási kampány ígéreteinek nincs meg a fedezete.

 

A költségvetés módosítására vonatkozó törvényjavaslatban a kabinet - egyebek mellett - meg kívánja változtatni a központi költségvetés hiányára, illetve a tb-alapok hiányára vonatkozó tételeket.

 

A törvényjavaslat alapján az ez évi központi büdzsé kiadási főösszegét 7.844,852 milliárd forintban, míg bevételi főösszegét 5.923,540 milliárd forintban kívánják meghatározni, így az ez évi központi költségvetés hiánya 1.921,312 milliárd forintra változik.

 

A törvényjavaslat alapján a nyugdíjbiztosítási alap ez évi hiánya továbbra is nulla forint lesz, az egészségbiztosítási alap deficitje viszont 158,208 milliárd forintot tesz ki.

 

(MTI)