FM: lendületben a magyar szőlő- és borágazat, jelentősen nőtt az export

Gazdaság - 2017-08-30

- Lendületben van a magyar szőlő- és borágazat, amit az is alátámaszt, hogy a magyar borexport az első öt hónapban mennyiségben 26, értékben pedig 18 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszakának szintjét - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten, a 26. Budapest Borfesztivál sajtótájékoztatóján.

Gál Péter a szeptember 7. és 10. között megtartandó rendezvény beharangozó eseményén közölte: az első öt hónapban a magyar borkivitel mennyisége elérte a 330 ezer hektolitert, értékben pedig a 11,3 milliárd forintot. Tavaly a magyar borexport mintegy 750 ezer hektolitert tett ki, értéke pedig 27,3 milliárd forint volt - mondta a helyettes államtitkár.

Bortermelés Magyarországon (1993-2015)
wholesale inkjet photo paper wholesale inkjet paper inkjet paper manufacturers cheap photo paper

Hozzátette: az idei szüreten várhatóan mintegy 410 ezer tonna szőlőt szednek majd le a termelők, és ebből mintegy 2,9 millió hektoliter seprős újbor kerülhet a pincékbe az előzetes termésbecslés szerint, szemben a múlt évi 2,7 millió hektoliterrel.

Elmondta: ugyanakkor lehetséges, hogy a korábbi becslésnél kevesebb lesz a picékben az újbor, mivel a Duna Borrégióban tapasztalható aszály érzékelhetően csökkentheti a szőlőtermést. A helyettes államtitkár kiemelte: Magyarország egy olyan bortermelő ország, amelynek termőhelyei és borstílusai változatosak. A továbblépés záloga, hogy ezeket a változatos borstílusokat minél szélesebb körben ismertté tegyék bel- és külföldön egyaránt, hangsúlyozva a termőhelyi sajátosságokat, jellegzetességeket, külön is kiemelve a versenyképes adottságokat.

Ennek alapja egy jó eredetvédelmi rendszer. Annak érdekében, hogy ez jól működjön és maximálisan szolgálja a termelők, valamint a borászok érdekeit, a minisztérium javaslatokat fogalmaz meg a termelői közösségek, hegyközségek számára a névhasználati szabályokkal kapcsolatban - mondta a helyettes államtitkár. Ennek alapján tudatosan pozicionálhatják az adott termőhely borait (borneveit) a piacon.

Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke arról beszélt, hogy a Budapest Borfesztivál ideális bemutatkozási lehetőség a borászoknak, hogy széles körben, jó körülmények között mutassák be áruikat a fogyasztóknak. A mostani szüretet jó hangulatúnak minősítette, ami azt jelzi: a borászok általában elégedettek.

Heiszler Gabriella, a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. - a fesztivál főtámogatója - ügyvezető igazgatója elmondta: a bor emocionális, érzelmeket is közvetítő termék; a kiskereskedelmi áruházlánc ezért is támogatja évek óta a Budapest Borfesztivált. Fontos ugyanis olyan terméket találni, amelyhez a fogyasztókat személyes viszony fűzi.

A Spar áruházakban évente mintegy 9,5 millió palack bor fogy el évente; ez mintegy 71 ezer hektolitert jelent. Az eladott borok 99 százaléka magyar és évről évre egyre többet értékesítenek. Tavaly például 100 ezer palackkal többet, mint az előző évben. Emelkedik a minőségi borok aránya, és nő az eladott fehér, valamint a rozé borok mennyisége is. A Spar áruházakban mintegy 500-féle bort kínálnak. Ebből 42 százalék fehér, 17 százalék rozé, 41 százalék vörös bor. A Spar 81 magyar borászat termékeit forgalmazza; több mint felével közvetlen az együttműködés. A rendezvény támogatása jótékony célok megvalósítását is segíti, az idén a bevételből a Magyar Máltai Szeretszolgálatot támogatják - mondta az ügyvezető igazgató.

Zilai Zoltán, a Magyar Szőlő és Borkultúra Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: a fesztiválnak idén újra van vendég országa, mégpedig Chile, amely a világ egyik nagy - Magyarországon kevésbé ismert - bortermelő helye. A rendezvény kulturális kínálata az idén a korábbinál magasabb színvonalú lesz, nem egy, hanem négy színpadon lesznek majd műsorok, különleges kínálattal. Továbbra is fontos része ugyanakkor a fesztiválnak a szakmai rendezvények sora. Az eseményen csaknem 200 kiállító vesz részt, közülük mintegy 160 borral foglalkozó - mondta az ügyvezető igazgató.