GKI: 2018 közepéig nem várható érdemi változás a magyar gazdaságban

Gazdaság - 2017-10-30

A magyar gazdaságban az elmúlt hónapokban folytatódtak az első félévre jellemző tendenciák, és 2018 közepéig nem várható érdemi változás. A gazdasági növekedés az európai uniós támogatások felfutásának, illetve azok költségvetési megelőlegezésének, valamint a választások előtti élénkítő politikának köszönhetően 3,8 százalékos üteme érdemben meghaladja az unió átlagát, de a régióban az alacsonyak közé tartozik - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

A növekedés beruházás-vezérelt, de gyors a fogyasztás emelkedése is - emelték ki.A közlemény szerint a magyar gazdaságban idén és jövőre a leggyorsabban az építőipar bővül, az első nyolc hónapban 28 százalékkal, az év egészében - a már tavaly év végén megindult élénkülés következtében - 25 százalékkal, jövőre 10 százalékkal.

A GKI elemzői rámutatnak: az ipari termelés havi ingadozása továbbra is jelentős. Az év egészében várható 5 százalék feletti bővülés lényegesen gyorsabb a tavalyi közel stagnálásnál, de érezhetően elmarad a 2014-2015-ös évitől. Ez főként a járműipar húzóerejének kifulladásával magyarázzák.

A külkereskedelmi áruforgalom hullámzó, de az első nyolc hónapban a behozatal dinamikája euróban több mint 3 százalékponttal meghaladta a kivitelét. Ennek megfelelően a kiviteli többlet több mint 1 milliárd euróval csökkent, de így is 5,6 milliárd euró. A cserearányok majdnem 1 százalékkal romlanak. A GKI szerint jövőre a külkereskedelmi aktívum tovább csökken (8,5-ről 7,7 milliárd euróra).

Az átlagos havi nyugdíj összege Magyarországon, 2000-2016

A GKI szerint a kiskereskedelmi forgalom idén 4 százalék fölé gyorsul, és jövőre is csak kissé marad el a 4 százaléktól. A fogyasztás bővülése idén 3,5 százalék körüli, 2018-ban az értéke várhatóan 3-3,5 százalék közötti lesz - jelezték.

Az első kilenc hónapban a fogyasztói árak átlagosan 2,4 százalékkal nőttek. A belső tényezők közül elvileg a költség- és vásárlóerő-oldalról egyaránt áremelést gerjesztő gyors bérnövekedés inflációs hatású, de ez egyelőre alig érzékelhető. A viszonylag erősebbé vált forint is fékezi az amúgy is alacsony külső áremelkedés begyűrűzését. Az élvezeti cikkek adóemelése serkenti, néhány termék áfájának csökkentése visszafogja az inflációt, bár a piaci hatások ez utóbbit részben ellensúlyozzák. A GKI prognózisa szerint idén 2,5 százalék, jövőre 3 százalék körüli fogyasztói árindex valószínű.

A bruttó keresetek idén 13, jövőre 7 százalék körüli mértékben emelkednek, ezen belül főleg idén a költségvetési szektorban dolgozóké bővül gyorsabban. Az év első három negyedévében az államháztartás pénzforgalmi hiánya már mintegy 6 százalékkal meghaladta az éves előirányzatot, ami az uniós-támogatások megelőlegezésének következménye. Mivel ez utóbbi nem érinti az európai módszertan szerinti, úgynevezett eredményszemléletű deficitet, a GKI idén a tervezettnél csak valamivel magasabb, 2,5-3 százalék közötti GDP-arányos hiányra számít. Jövőre is ebben a sávban várható a deficit.

Azonban arra is felhívták a figyelmet a GKI elemzői, hogy a magas pénzforgalmi hiány veszélyezteti a GDP-arányos államadósság Európai Unió által elvárt körülbelül 0,8 százalékpontos csökkentését. Amennyiben az Eurostat álláspontjának megfelelően az Eximbankot és a Magyar Nemzeti Bank alapítványait az államháztartáson belülre kell sorolni, az tovább fékezheti a javulást.