Gönci: két éven belül nyereséges lehet a Malév

Gazdaság - 2007-01-24

Az elmúlt évben mintegy 4 milliárd forinttal javult a Malév hatékonysága, és bár a veszteség meghaladja az egy évvel korábbi negatív eredményt Gönci János vezérigazgató szerint a privatizációt és a tőkeemelést követően két éven belül nyereségessé válhat a légitársaság.

Gönci New Yorkban, az amerikai légi utasok szavazatai alapján, kedden vette át azt a díjat, amit a Malév, mint a legjobb kelet-európai légitársaság nyert meg. Az elismerést Cynthia Nixon amerikai színésznő, a Szex és New York című sorozat egyik főszereplője adta át. Ezt követően Gönci elmondta, hogy a Malév kiadásai külső körülmények miatt mintegy 8 milliárd forinttal nőttek 2006-ban a megelőző évhez képest.

MTI-ID