Gyurcsány: 2011-ig nem lesz adócsökkentés

Gazdaság - 2006-08-29

2011 előtt várhatóan nem lesz adócsökkentés – derül ki a Reuters tudósításából. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ugyanis elmondta, Magyarország új konvergenciaprogramja alapján a júniusban elfogadott adótörvények 2011 végéig hatályban maradnak.

A kormányfő újságíróknak azt mondta: a program nem számol a jelenlegi adómértékek csökkentésével 2011-ig. A jelenlegi euró-átállási terv elsődleges célja, melyet egyébként pár napon belül terjesztenek az Európai Bizottság elé, a költségvetési deficit csökkentése, s ezt az adóemelés mellett többek között az energia-, és gyógyszerárak emelésével kívánják elérni. Ezzel 2009-ben becslések szerint 3,2 százalékkal csökkenhet a költségvetési hiány, s így ismét szabaddá válhat az út az ország euró csatlakozása előtt. A konvergencia-program vitaanyaga szerint az adóteher idei évi, GDP-arányos mértéke 36.9%, ami 2007-ben 38,8 százalékra, 2008-ban 39,0 százalékra emelkedik, és csupán 2009-ben mérséklődik 38,6 százalékra. (forrás: VGO)