Hajdú-bihari projektek – uniós támogatással 6.

Gazdaság - 2006-07-12

Az európai uniós társfinanszírozású fejlesztések Hajdú-Biharban is éreztetik a hatásukat. A Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjaira a megyéből több mint kétezren pályáztak, közülük 1 047-en kaptak támogatást, összesen csaknem 48 milliárd forintot. Sorozatunkban ezek közül mutatunk be néhány példaértékű projektet.

Ránézésre parasztház, valójában tároló - Hajdúszoboszló

 

Az ember azt hinné, tornácos, piros cseréptetős parasztház épül a mezőn Hajdúszoboszló határában, a várostól 5-6 kilométernyire. A szemlélőt azonban elgondolkodtatja, mit keres a közelben egy jókora hídmérleg, a háttérben pedig nagy mennyiségű építési törmelék. Aztán kiderül: amit takaros parasztháznak nézett, az bizony egy állatihulladék-kezelő telep épülete...

 

A város korábbi lerakója, illetve az állati hulladékok kezelésének módja már nem felelt meg az európai uniós normáknak, így az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) többször felkérte a várost a hiányosságok megszüntetésére. Az objektum átalakítása már költségesebb lett volna, mint egy teljesen új létrehozása, így Hajdúszoboszló önkormányzata ez utóbbi mellett döntött. Hajdúszovát, Ebes, Nagyhegyes, Nádudvar és Kaba településekkel összefogva kistérségi beruházásban kívánták megvalósítani – a hajdúszoboszlói törmelékdepóniához tartozó területen – az új átmeneti tároló megépítését. Ennek érdekében pályáztak a Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program keretében, s így sikerült 95 százalékos támogatást nyerni a tároló megvalósításához. Hazai költségvetési forrásból 12 millió, az Európai Regionális Fejlesztési Alapból 45 millió forintos támogatáshoz jutottak, amelyhez mindössze 3 millió forint önerőt kellett hozzátennie a hajdúszoboszlói önkormányzatnak, amely a konzorcium összes tagja nevében átvállalta ezt. Bár a pályázat egy kóbor és beteg állatok befogadására és ápolására alkalmas gyepmesteri telep létesítményét is magában foglalta, a bíráló bizottság ezt nem ítélte az objektum részének, így az összesen 60 milliós keret csak az állatihulladék-kezelő telep megépítéséhez volt elegendő – tudtuk meg Kiss Andreától, Hajdúszoboszló Város Polgármesteri Hivatala városüzemeltetési irodájának helyettes vezetőjétől. Az engedélyes tervek azonban rendelkezésre állnak, így a város a jövőben más pályázati forrásból vagy saját erőből létre kívánja hozni a gyepmesteri telepet is. A most elkészült tárolóban néhány helyiséget már eredetileg is úgy terveztek meg, hogy ennek a telepnek a kiszolgálását segítsék.

 

– Törvény írja elő, hogy 2005. január 1-jétől az elhullott állatok tetemeit kizárólag hűtve szabad tárolni a megsemmisítésre vagy feldolgozásra való elszállításukig. A hajdúszoboszlói tárolóban ezt hűtőkamrával oldják meg, amelyben egy kitolható 4-5 köbméteres konténerbe helyezik majd el a tetemeket. Az épületben a hűtőkamrán kívül úgynevezett fekete-fehér öltöző, vizesblokk, iroda, boncterem, edénymosó, konténermosó található. Az objektumhoz külön-külön aknák is épülnek a konténermosás szennyvizének és a keletkező kommunális szennyvíznek az elhelyezésére. Műszakilag minden megfelel az EU előírásainak – mondta Mészáros Sándor, a telepet üzemeltető Hajdúszoboszlói Városgazdálkodási Rt. igazgatója.

 

– Az épülethez a hűtőkamra felőli végén egy fallal körülvett gépjárműbeálló is tartozik az elszállítást majdan heti vagy igény szerinti gyakorisággal végző teherautók számára. Az állati hulladékok az ATEV Fehérjefeldolgozó Rt. debreceni egységéhez kerülnek.

 

Az átmeneti tároló elsősorban a magánportákon elhullott állatokat gyűjti. Az objektum a létrehozására társult települések lakosságát szolgálja, a költségeket az érintett önkormányzatok állják a beszállított állati hulladékok arányában. A nagyobb állattartó telepek általában közvetlenül az ATEV-vel kötnek szerződést az állati tetemek elszállítására, de előfordulhat, hogy a kisebb állománnyal rendelkező tenyésztők is igénybe veszik az új tárolót. Ez esetben az üzemeltető az ügyfélre hárítja tovább a szolgáltatás kapcsán felmerülő költségeket.

 

Kapcsolódó anyagok:

Ügyintézés otthonról, interneten - Hajdúszoboszló

A molekulaépítéstől a gyógyszergyártásig - Debrecen

A zsineges mellett a hálós is sikeres - Berettyóújfalu

Az egészségesebb élet jegyében – Debrecen

Sok kicsi sokra megy: a távfűtésben is - Debrecen