Háromszáz kiállító az idei debreceni Farmer Expón

Gazdaság - 2018-08-02

Háromszáz kiállító mutatkozik be 17 ezer négyzetméteren az idei debreceni Farmer Expón, amit augusztus 17-20. között rendeznek meg a helyi egyetem agrár- és gazdaságtudományi campusán - jelentették be a szervezők csütörtökön sajtótájékoztatón.

Az "egészséges élelmiszert a fogyasztó asztalára" mottó jegyében rendezendő agrárexpón egyebek között az antibiotikum-mentes sertés- és szarvasmarha-tenyésztés kihívásairól tartanak szakmai fórumokat számos állattenyésztési bemutató kíséretében - jelezte Vaszkó László vásárigazgató.

Hozzátette: a baromfi-, sertés-, juh- és szarvasmarha-tenyésztési konferenciákhoz kapcsolódóan tenyészállat- és fajtabemutatókat, illetve -bírálatokat tartanak, de lesznek a négy nap során különféle versenyek is.

Elmondta azt is, hogy az expó HORTICO zöldség-gyümölcs kertészeti szakkiállítása keretében indítja el az agrártárca vezetője a szabolcsi almaprogramot.

Apáti Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Termelők Egyesületének elnöke jelezte: az idén minden korábbinál nagyobb területen, 200 négyzetméteres standon mutatják be az idei zöldség- és gyümölcstermés legjavát.

A szakember hozzátette: a hazai zöldség-gyümölcs mennyiség kétharmadát az észak-alföldi régióban termelik, az alma 60-70 százaléka a térségben terem meg, mindez indokolja, hogy évről-évre növekszik a HORTICO kiállítás a Farmer Expón.