Járai: versenyképes gazdaság nélkül nem érdemes bevezetni az eurót

Gazdaság - 2006-08-02
Amíg Magyarország gazdasága nem lesz versenyképes, nem érdemes bevezetni az eurót - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke kedden Budapesten, azon az emlékkonferencián, amelyet a jegybank a forint bevezetésének 60. évfordulója alkalmából rendezett

Járai Zsigmond aláhúzta: az elmúlt évek "gazdasági rombolását" be kell fejezni, de erre a Gyurcsány-kormány legutóbbi intézkedései, a parlament által is elfogadott megszorítások nem alkalmasak. Úgy vélte, az intézkedések nem abba az irányba vezetik a gazdaságot, hogy javuljon a versenyképesség.

A jegybank elnöke emlékeztetett arra, hogy a forint 60 évvel ezelőtti, 1946. augusztus 1-jei bevezetése sikeres volt, lehetővé tette a gazdasági stabilizációt, de egyúttal előrevetítette a "kommunisták gazdasági rémuralmát".

(MTI)