Járulékkedvezménnyel 7 723 álláskeresőt vettek fel az első félévben

Gazdaság - 2006-07-20

Csaknem 6 000 vállalkozás, civil szervezet vett fel 7 723 álláskeresőt az első félévben az egy éves járulékmentességet kihasználva - közölte a Foglalkoztatási Hivatal.

A járulékkedvezményt a legalább három hónapja regisztrált álláskeresőt alkalmazó mikro-, kis- és közepes vállalkozások, illetve civil szervezetek vehetik igénybe. A lehetőséget leginkább a mikro vállalkozások használták ki, 4.439 nyerte el közülük ezt a kedvezményt. A kis és közepes vállalkozásból 1.420 volt a kedvezményezett. A civil szervezetek közül 83 használta ki a lehetőséget. A legtöbb kedvezményezett vállalkozás és civil szervezet Szabolcs-Szatmár-Bereg (668), Pest (594), Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (544) található.

 

A legkevesebben Nógrád megyéből igényelték a kedvezményt (48). Az összes vállalkozás közül a legtöbb, 33,6 százalék a kereskedelem, javítás, 20 százalék az építőipar, 11,1 százalék a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén kínált munkalehetőséget az álláskeresőknek. Egy korábbi statisztika szerint április végéig 3.182 cég nyerte el a kedvezményt és 4.260 álláskeresőt alkalmaztak.

 

A kedvezmény az év eleje óta vehető igénybe. A kedvezményre a legfeljebb 250 dolgozót foglalkoztató cégek, civil szervezetek jogosultak. Egy évig társadalombiztosítási, munkáltatói járulék, egészségügyi hozzájárulás nélkül, további egy évig pedig a szokásos járulékokkal kell foglalkoztatni ezeket a dolgozókat. A kedvezmény bizonyos kereseti mértékig vehető igénybe. A kedvezmény mértéke elérheti dolgozónként, hónaponként a 27.951 forintot. Ez a lehetőség jelentősen javítja a kis cégek versenyképességét, hozzájárul az álláskeresők elhelyezkedéséhez.

 

A munkáltatók a helyileg illetékes munkaügyi kirendeltségen köthetnek megállapodást a kedvezmény igénybevételéről. A kedvezményt nem visszaigénylik, hanem a hónaponkénti bevallásban tételesen közlik. Az igénybevétel jogszerűségét az adóhatóság és a helyi munkaügyi központ is ellenőrzi. (forrás: MTI)