Katasztrofális évet zár az építőipar, rengeteg az üres iroda

Gazdaság - 2010-12-27

A lakásépítő cégek az elmúlt négy évben elveszítették piacuk kétharmadát, az ágazat árbevétel arányos jövedelmezősége az idén nulla lesz – mondta Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.

A mélyépítési piacon csak késve, a múlt év elején érződött a recesszió, mivel az autópálya – és az egyéb infrastruktúra – beruházások túlfutottak a válságon. A magasépítési, valamint a szak- és szerelőipari piac viszont már több mint két éve érzi a recessziót. Ez utóbbi területen nagyszámú közép- és mikrovállalkozás tevékenykedik, így a megrendelés hiánya közvetlenül hat a családok megélhetésére – mondta az elnök.

 

Számokban mindez azt jelenti, hogy az építőipari termelés az idén 10-11 százalékkal csökken. Az ágazat utolsó jó évéhez, 2006-hoz hasonlítva – az utóbbi 4 év során – 40-42 százalékkal zsugorodott az ágazat teljesítménye, amennyiben összehasonlító áron vetjük össze az évek teljesítményeit