Kilenc tonna feletti a kukorica termésátlaga Tolnában

Gazdaság - 2018-10-30

Meghaladta a kilenc tonnát hektáronként a kukorica idei termésátlaga Tolna megyében, ahol több mint tízezer hektárral csökkent az utóbbi évben a növény vetésterülete.

Vendégh Edit a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Tolna megyei elnöke közölte: a 64 159 hektáros megyei vetésterületből 63 500 hektáron takarították be a termést, amely termőhelytől függően 5 és 14 tonna, átlagosan 9,3 tonna hektáronként. Ez a legmagasabb eredménynek számít országosan - tette hozzá.

Mint mondta, júniusban úgy tűnt, hogy idén rekordtermés lehet kukoricából, de az augusztusi kánikula és csapadékhiány rontott az állományon; a szárazság miatt korábban, szeptember elején kezdődött és október végén fejeződik be a betakarítás.

A kukorica terméseredménye Magyarországon (2000-2017)

A NAK megyei elnöke szerint az egyre forróbb és csapadékszegény nyaraknak tudható be az is, hogy tíz évvel ezelőtt még 100 ezer hektáron termesztettek Tolnában kukoricát, a vetésterület 2017-re 79 ezer, 2018-ra 64 ezer hektárra csökkent. Az időjárás arra ösztönzi a termelőket, hogy a vízigényes kukorica helyett olajos és ipari növényeket, lucernát vessenek, vagy ültetvényeket telepítsenek.

A száraz őszi időjárás miatt a szokásosnál alacsonyabb, 13-15 százalék a szemek víztartalma, így alig volt szükség a termény szárítására - mondta.

Vendégh Edit arról is beszámolt, hogy a vízi szállítás akadozása negatívan hatott a termény felvásárlási árára. A Duna alacsony vízállása miatt sem az európai uniós országokba, sem harmadik országba nincs jelentősebb export, a kukorica iránt belföldről az izocukorgyár, az etanolgyárak és takarmánykeverők felől van kereslet.

A termelők a jelenlegi, tonnánkénti 43 ezer forintnál magasabb árat szeretnének elérni, ezért akinek lehetősége van, tárolja a terményt. Az ár elmozdulására kis reményt jelenthet, hogy viszonylag kevés takarmánybúza van a piacon, ami 40-45 euróval drágább a kukoricánál; a különbség kiegyenlítődhet, de ez csak a következő év elején emelheti a kukorica árát - mondta a Tolna megyei elnök