Kiváló az üzleti hangulat Németországban

Gazdaság - 2011-01-21

Két évtizede nem látott magasságba szökött az üzleti hangulat index Németországban, ez is mutatja, hogy Európa legnagyobb gazdasága változatlanul csúcssebességgel halad.

Januárban 110,3 pontra emelkedett az Ifo intézet üzleti hangulat mutatója a decemberi 109,8 pontról. Ezzel immár nyolcadik egymást követő alkalommal javult az üzleti bizalom Németországban, egyúttal ez a legmagasabb érték, amit a szervezet valaha mért, mióta 1991-ben megkezdte az adatok rögzítését – jelenti az AP.

Az Ifo mostani mérésének érdekessége, hogy miközben a jelenlegi helyzetet értékelő mutató kissé rosszabb eredményt produkált, addig a következő fél évre vonatkozó kilátásokról pozitívabban nyilatkoztak a megkérdezettek, mint decemberben. Ami a szektorokat illeti, elsősorban az exportra dolgozó feldolgozóipari cégek bizakodóak, de az építőiparban tevékenykedők is pozitívabb várakozásokkal tekintenek előre. Egyedül a kiskereskedők és a nyersanyag forgalmazók aggódnak kissé a jövőt illetően.

 

 

A 2010-es évben rendkívül erőteljesen, 3,6 százalékkal nőtt a német GDP, az idei évben pedig Berlin a közelmúltban emelte meg előrejelzését, 1,8 százalékról 2,3 százalékra