KSH: 7,3%-ra emelkedett a munkanélküliségi ráta

Gazdaság - 2006-08-29

Az idén május-július között a foglalkoztatottak száma 3 millió 934 ezer, a munkanélkülieké 311 ezer volt, a munkanélküliségi ráta 7,3 százalékra emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Április-júniusban a foglalkoztatottak száma ugyancsak 3 millió 934 ezer, a munkanélkülieké viszont valamivel kevesebb, 306 ezer volt. Így a munkanélküliségi ráta is alacsonyabb, 7,2 százalék volt ebben az időszakban. Tavaly május-júliusban a munkanélküliségi ráta 7,1 százalék volt, szemben a 2004 május-júliusi 5,9 százalékkal. A foglalkoztatottak száma a 2005. május-július közötti időszakban 3 millió 909 ezer, a munkanélkülieké 299 ezer volt.

 

2006. május-júliusi időszakban átlagosan a 15-74 éves népesség 55 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon, ez a munkavállalási korúak esetében 65,1 százalékos arány. A vizsgált időszakban közel 25 ezer fővel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban.

 

A munkanélküliek 19,7 százaléka az idén május-júliusban a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki. Az e korcsoportot jellemző munkanélküliségi ráta 18,5 százalék volt, ez 0,8 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A munkanélküliek 48,1 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 17 hónapnak felelt meg. Az Eurostat által publikált harmonizált munkanélküliségi ráta az időszak középső hónapját jelentő júniusban az EU korábbi, 15 tagállamában 7,1 százalék, az újonnan csatlakozott országokkal együtt 7,8 százalék, Magyarországon 7,1 százalék volt. (forrás: MTI)