Magyar cégek vehetnek részt a világ egyik legnagyobb startup fesztiválján

Gazdaság - 2017-03-13

Öt magyar innovatív vállalkozás vehet részt a világ egyik legnagyobb startup fesztiválján, az egyesült államokbeli Austinban szervezett South by Southwest (SXSW) Interactive-on a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) InnoTrade programjának közreműködésével.

Az idén március 10-től 16-ig tartó esemény alkalmából a magyar csapatok egy startup versenyen is részt vettek, amelynek első három helyezettje egyenként több mint 300 ezer dollár értékű akcelerációs programban vehet részt az Egyesült Államokban. A száz nemzetközi versenyző közül a legjobb magyar eredményt hetedik helyével a taxi társaságok számára diszpécser alkalmazást kifejlesztő Cabsolutely érte el, amely több amerikai befektető érdeklődését is felkeltette.

A rendezvényen több tízezer látogató, köztük több száz startup vesz részt a világ minden tájáról. Magyarországot az innovatív ötletek megosztását lehetővé tevő Be-novative, a virtuális valóság és 3D tervezőszoftvert fejlesztő Leopoly, a profi fotósok számára a fényképválogatásban támogatást nyújtó Picturio, és az audiovizuális médiatartalmak előállításához kapcsolódó produkciós szoftvert kínáló TimeNote és a Cabsolutely képviseli.

A közlemény idézi Sebastian Tamást, az MNKH innovációs igazgatóját, aki szerint a fesztivál kiváló lehetőség a magyar startupok számára, üzleti és befektetői kapcsolatépítésre, illetve ügyfélszerzésre, mivel az esemény az Egyesült Államok legjelentősebb befektető cégeit és a legnagyobb nemzetközi technológiai vállalatok képviselőit vonzza a városba.