Matolcsy: öt pontban megállapodás a devizahitelesek megsegítéséről

Gazdaság - 2011-05-30

-  Öt pontos megállapodás született a kormány és a bankszövetség között a devizahitelesek megsegítéséről, három pontban nem jött létre megállapodás - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek hétfőn.

  A miniszter szerint a költségvetésnek ez a megállapodás megközelítőleg 1,5 milliárd forintos költséget jelent.

      A megállapodás kiterjed a devizahitelek árfolyamának rögzítésére - jelezte Matolcsy György. Hozzátette azt is, hogy a bankadó 2012 utáni eltörléséről nem sikerült megállapodni.

 

Száznyolcvan forinton rögzítik a svájci frank árfolyamát a lakáshitelek esetében - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn.

 

    Az úgynevezett árfolyamgátról szólva a kormányfő közölte: ez önkéntes lesz, azaz a hitelfelvevő dönti el, akar-e élni azzal a lehetőséggel, hogy rögzített árfolyamon kezdi el törleszteni a hitelét.

    Aki igénybe veszi az árfolyamgátat, az a program megkezdését követően 2014. december 31-ig kiszámíthatóan, 180 forintos svájcifrank-árfolyamon tudja fizetni a részleteit - mondta.

mti