Megkezdődött a debreceni Hajdúép és Energoexpo

Gazdaság - 2019-04-12

Hatvan kiállító részvételével építő- és energetikai vásár kezdődött pénteken Debrecenben: a 17. Hajdúép és Energoexpón hatvan kiállító mutatkozik be három napon át a helyi Főnix csarnokban.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere a megnyitón arról beszélt, hogy Debrecenben is változik az ingatlanpiac, az utóbbi egy-másfél évben nincs olyan városrész, ahol ne folyna építkezés.

A város az építőipar egyik legnagyobb megrendelője - mondta. Az MTI érdeklődésére kifejtette: az önkormányzat idei 174,5 milliárd forintos rekord főösszegű költségvetésének csaknem felét - 85 milliárd forintot -, beruházásra fordítják.

Ezek jelentős része építőipari beruházás, mélyépítési munkák, csatornázás, útépítés, magasépítési munkálatok - tette hozzá.

Papp László az észak-nyugati ipari övezet kialakítása mellett kiemelte a Modern Városok Program keretében zajló két nagyértékű beruházást, a nemzetközi iskola 3,8 milliárd forintos építését, valamint a nagyerdei fejlesztési program részeként megvalósuló új strand 8,5 milliárd forintos beruházását.

Vaszkó László vásárigazgató a megnyitón azt mondta, a kiállítás a gazdaság tükre, és az, hogy újra megrendezhették a vásárt, jelzi: ismét emelkedik a beruházási kedv a keleti országrészben.

Az építőipar és a lakberendezés teljes termékskáláját bemutató kiállításon alternatív energetikai megoldásokkal is találkozhatnak a vásárlátogatók - tette hozzá.

Vaszkó László kiemelte a napelemes rendszereket, amelyek nemcsak a lakások olcsó fűtését, hanem az elektromos autók terjedésével az ingyenes otthontankolást is biztosítják. De a fal- és mennyezetfűtés-hűtés, illetve a korszerű árnyékolástechnika előnyeiről is tájékozódhatnak az érdeklődők a vasárnapig tartó Hajdúépen és Energoexpón - jelezte.