Megnyílt a Budapesti Tavasz Vásár a Vörösmarty téren

Gazdaság - 2018-03-23

Húsvéti ételekkel, ünnepi kézműves programokkal és tematikus napokkal, hétvégékkel várja péntektől április 22-ig a látogatókat a Budapesti Tavaszi Vásár a Vörösmarty téren.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál és a vele egy időben rendezett, a húsvéti ünnepkör köré szervezett Budapesti Tavaszi Vásár egymást erősítve teszi még vonzóbbá a fővárost és erősíti a Budapest brandet, amelyet a hagyományos és mégis mindig megújulni képes fesztiválok garantálnak egész évben - emelte ki Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ igazgatója a program megnyitásakor tartott helyszíni sajtótájékoztatón.

Az igazgató a legfrissebb KSH jelentésre hivatkozva azt is elmondta, hogy tavaly több mint 10 millió vendégéjszakát regisztráltak a kereskedelmi szálláshelyek, ez év első hónapjában pedig már több mint 600 ezren keresték fel a fővárost. Ez a szám a magánszállások forgalmával együtt valószínűleg az egymilliót is átlépte.

Érdeklődők a Budapesti Tavaszi Vásáron a belvárosi Vörösmarty téren a megnyitó napján, 2018. március 23-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Kiemelte, hogy a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ kulturális vonzerőt teremt és tart fenn négy évszakos fesztiválok, a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál társszervezésével, csakúgy, mint a Vörösmarty téri Budapesti Adventi- és Karácsonyi, valamint a Tavaszi Vásár rendezésével. "Ez egy olyan kirakat, ahol egy helyszínen belül számos értéket tudunk bemutatni, és egy valódi közösségi teret létrehozni" - emelte ki.

A vásáron kiállító kézműves mesterek hivatásuk legjavát mutatják be portékáik és műhelyfoglalkozásaik segítségével a közönségnek - hangsúlyozta Szabó Kata, a Magyar Kézműves Szövetség elnöke.

Kiemelte, hogy hétvégenként az ünnepkörhöz kötődő foglalkozásokra is várják a családokat. A március 31-i hétvégén ki lehet próbálni a művészi tojásfestést, a tojás patkolást és csipkézést, április 7-én az ékszerkészítők, másnap pedig a faművesek várják az érdeklődőket a téren felállított Nyitott műhely sorozaton. Április 14-én és 15-én a fazekasok mutatkoznak be, 21-én pedig textil, bőr és nemez játékokat készíthetnek a műhelyben a gyerekek.

Novotny Antal a vásár vendéglátósainak képviseletében elmondta, hogy a gasztronómiai programban szintén minden héten más tematikával készülnek a helyszínre érkezőnek, sőt, szerdánként ingyenes vásári kóstolót is szerveznek. Ezeken az alkalmakon olyan különleges ételeket is meg lehet kóstolni, mint a kölesből készült vargányás juhhúskása vagy a citromos báránykolbász.

Március 23-tól 29-ig a V4-ek konyháiból kaphatnak ízelítőt a látogatók, nagypénteken böjti aszalt szilvával, csorbával, szabolcsi böjti töltött káposztával készülnek, húsvét hetében pedig hagyományos faszénen sült bárány, nyúlpaprikás, sós kalács és sonka szerepel a vendéglátók kínálatában. Április 3. és 8. között faszénen sült bárányételeket kínálnak, a tojás hetében az olajban eltett, füstölt fürjtojás, a Stefánia-vagdalt, valamint a sólet lesz az étlapokon, április 16-tól 22-ig pedig a Budapesti Tavaszi Fesztivál központi, Liszt Ferenchez kapcsolódó tematikájához csatlakozva a zeneszerző korának ételei és italai mutatkoznak be a vásár kínálatában. Az italok között a vásár teljes ideje alatt cseh és szlovák söröket, lengyel vodkakoktélokat, gyümölcsös és rozé borokat, valamint tojáslikőrt és puncsot kínálnak a vendéglátók.

A színpadon folyamatosan crossover, dzsessz és soul koncertek lesznek, valamint bábszínházi és zenés-táncos gyerekprogramokkal készülnek a szervezők

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út r18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza