Megnyitott az Oktatás Hete 2009 kiállítás a BNV terültén

Gazdaság - 2009-09-09
Légrádi Tamás, a Tudomány Nyelviskola igazgatója nyitotta meg hivatalosan az Oktatás Hete 2009 kiállítást szeptember 9-én a HungExpon. A 10. Nyelvparádé idén négy tematikus kiállítással bővülve, 200 kiállító céggel 20 ezer látogatót vár a következő öt nap során. Az oktatás területéről nyelvoktató intézmények, felnőtt- és szakképző intézetek, hazai és külföldi egyetemek, és képességfejlesztő szervezetek vesznek részt a BNV terültén megrendezett kiállításon.

"Büszkék vagyunk rá, hogy oktatási résztvevőkkel színesíthetjük a nemzetközi vásár kínálatát - mondta Légrádi a szeptember 13-áig tartó rendezvényről.

 

Az Oktatás Hete kiállítást szervező Tudomány Nyelviskola az idegennyelvi képzést kínáló cégek mellett idén négy egyéb terülten kívánja kiszolgálni az érdeklődők igényét. A 10. éve megrendezett Nyelvparádé mellett - amely jól megszokott módon tíz nyelven kínál kezdő nyelvórákat, nyelvi frissítőket hirdet, tájékoztat az alternatív tanulási módszerekről, próbanyelvizsgáztatásra invitál - Tanfolyam és állásbörze szekcióval is rendelkezésére áll az érkezőknek. Itt elsősorban próbainterjúkon vehetnek részt a látogatók, gyakorolhatják az önéletrajz-írást, karrier-tanácsadást kérhetnek a szakemberektől.

A Tanulj, Dolgozz Külföldön! szekcióban kiállítók külföldi munkavállalási lehetőségeket kínálnak, valamint segítenek eligazodni a lehetőségek útvesztőjében, ösztöndíjak megszerzésében, letelepedési engedély ügyintézésében.

A Business Language Show elsősorban vállalatvezetőknek, döntéshozóknak szól. HR-es munkatársaknak konferencia keretében segítenek eligazodni, hogy minél kedvezőbben és hatékonyabban tudják a vállalati nyelvoktatást megszervezni.

A Gyermekeink Jövője szekció elsősorban szülőknek, pedagógusoknak igyekszik a képességfejlesztés leghatékonyabb eszközeit bemutatni játékokkal, fejlesztő eszközökkel, tanfolyamok ismertetésével, kerekasztal-beszélgetéssel és bemutató órákkal.

A rendezvényen minden nap különböző programok színesítik a kiállítást.

 

(www.edupress.hu)