Multikkal hízlaltatnák az agrárkamarai bevételt

Gazdaság - 2011-04-03

A készülő agrárkamarai törvény kötelező tagságot írna elő az egész élelmiszer-ágazatnak, nem csak a termelőknek és feldolgozóknak, hanem a kereskedőknek is - írja a Népszabadság a birtokába került dokumentumra hivatkozva. Az előterjesztésből az derül ki, hogy a legnagyobb vállalkozásoknak, az évi bruttó egymilliárd forintot meghaladó árbevételű cégeknek a bevételük két ezrelékét kellene kamarai tagdíjként befizetni.

Ez a 2009. évi bevételek alapján a Népszabadság kalkulációja szerint hárommilliárd forint körül lenne.

 

A lapnak a Vidékfejlesztési Minisztériumnál azt mondták: "egy még formálódó, belső tervezetről van szó, a tárca által elfogadott, végleges javaslat csak április közepén kerül ki társadalmi egyeztetésre".  Arra nem kapott választ a Népszabadság, hogy két ezrelékben állapítanák-e meg a tagdíj mértékét.

 

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a Népszabadságnak úgy fogalmazott, hogy gyanújuk szerint lényegében bujtatott agrártámogatásról van szó. Az élelmiszer-ágazatban keletkező jövedelem egy részét újraosztanák az ágazat kisebb szereplői között. Vámos György szerint azonban ez az elképzelés nemcsak a versenyképességi követelményekkel, hanem az uniós joggal is ellentétes lehet.

 

A lap értesülése szerint az agrárkamara a vitás fogyasztói ügyekben békéltető testületként működne, ami azt jelentheti, hogy újabb feladatkört vonnának el a jelenleg a Magyar Kereskedelmi Iparkamara (MKIK) berkeiben működő békéltető testületektől.