Napokon belül újraindul a műtrágyagyártás

Gazdaság - 2009-01-08

Az egyeztetések során három miniszter és a fejlesztési bank vezetője tett ígéretet arra, hogy januárban be tud indulni a Péti Nitrogénművekben a nitrogénműtrágya gyártása - mondta Karsai József, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista tagja sajtótájékoztatón. Elmondta: az ígéretek alapján hétfőig a Péti Nitrogénművek vezetése át tudja venni a fejlesztési banktól a hitelszerződést, amit kedden alá lehet írni, és jövő hét péntekig a gyártás beindításához szükséges hitel folyósítása megtörténik.

Ezt követően el lehet kezdeni felfűteni a gyárat, ami egy hétig tart, így januárban elkezdődhet a nitrogénműtrágya gyártása Péti Nitrogénművekben - tette hozzá a képviselő.

 

A képviselő jelezte: ha januárban nem indul el a gyártás, akkor fel kell tárni az okokat, a körülményeket, a felelősöket, mivel a nitrogénműtrágya hiány miatt veszélybe kerülhet a magyar minőségi élelmiszer előállítása.

 

A szocialista képviselő emlékeztetett arra, hogy Magyarország jelenleg 200 ezer tonna nitrogén jellegű műtrágyával rendelkezik, de a legkisebb szükséglet májusig 650-700 ezer tonna lenne. A környező országokból csak mintegy 50 ezer tonnát lehetne behozni.

 

Elmondta: káli- és foszforműtrágya nélkül lehet gazdálkodni, de nitrogénműtrágya nélkül egyetlen évig sem, mert ez esetben csökken a termés mennyisége, és a minőség szabvány alatt marad. Úgy vélte, ha nem indul be a nitrogénműtrágya gyártása, akkor az ebben az évben 200 milliárd forint kiesést jelentene a termelőknek.

 

Karsai József kifejtette: a Péti Nitrogénművek havi 100 ezer tonna műtrágyát tud gyártani. Három hónap alatt 300 ezer tonna műtrágyát lehet előállítani, ami még mindig csak a 60-70 százaléka lesz annak a mennyiségnek, amire sürgős szükség van.

 

Közölte: ha januárban nem indul be a gyártás, akkor azonnali hatállyal vizsgálatot követel annak kiderítésére, mi volt az oka annak, hogy majdnem fél éve Magyarországon nem folyik nitrogénműtrágya gyártás.

 

A VPOP-nek a Péti Nitrogénműveknél mérleghamisítás ügyében folytatott nyomozásával kapcsolatban elmondta: információja szerint nem történt bűncselekmény, mert törvény adta lehetőség a veszteség elosztása 3 évre.

 

A gabonahelyzet alakulásáról szólva Karsai József elmondta: Magyarország 500 ezer tonna keretet kapott gabona intervencióra az Európai Uniótól, és 250 ezer tonna kukoricát már bejelentettek. Az intervenciós ár minden hónapban 49 eurócentet emelkedik, lassan tonnánként 104 euró lesz a kukorica ára, ami már elfogadható. A kenyérgabonával kapcsolatban közölte: a megtermett 3 millió tonna kenyérgabonából 1 millió tonnát lehet exportálni, 2 millió tonna saját szükségletre kell.