A MAHAL felajánlja segítségét a vörösiszap katasztrófa miatt sérült vizes élőhelyek halállományainak rehabilitációjához.

Gazdaság - 2010-10-19
A Magyar Haltermelők és Halászati Vízterület-hasznosítók Szövetsége (MAHAL) felajánlja segítségét a vörösiszap katasztrófa miatt sérült vizes élőhelyek halállományainak rehabilitációjához, és kéri a Szövetség tagjait, hogy éljenek hasonló felajánlásokkal, megjelölve azokat a halfajokat, amelyek újranépesítésében segíteni tudnak.

Október 4-én, kora délután vörösiszap árasztotta el a Veszprém megyei Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet az után, hogy átszakadt az ajkai timföldgyár zagytározójánál az egyik gát. A tározóból körülbelül egymillió köbméter veszélyes, maró zagy ömlött a településekre. Az eddig kilenc halálos áldozatot, és több mint száz súlyos sérültet követelő katasztrófa következtében az iszaphullám teljesen ellepte a Torna-patakot, és ebből jutott el a szennyeződés a Marcalba. Ma már tudjuk, hogy a Mosoni-ágon keresztül a Dunát is elérte a vörösiszap. A szennyeződés lúgos hatását gipsszel igyekeztek semlegesíteni, ám így sem sikerült megakadályozni a tömeges halpusztulást a természetes vizekben.

 

Ebben a nehéz helyzetben a MAHAL elnöksége felhívja a tagságot arra, hogy aki csak teheti, segítsen a természetes vizek elpusztult halállományainak a pótlásában. A jelen és a jövő szempontjából is létkérdés, hogy az őshonos halfajok továbbra is jelen legyenek a folyók, patakok vizeiben. A MAHAL és tagsága rendelkezik elegendő szakmai tudással, genetikai háttérrel ahhoz, hogy a természetes vizek halállományát ne hagyja el- és kipusztulni. A halászati vízterületek hasznosítói erkölcsi kötelességüknek érzik a magyar halfaunában bekövetkezett kár helyreállítását, a biodiverzitás fenntartását. Ezért, aki csak teheti, tegye meg a felajánlását a Szövetségnél annak érdekében, hogy a szükséges halfajokat visszatelepíthessük a katasztrófa által érintett természetes vízterületeken.