Új Széchenyi Terv – blöff volt a zöld gazdaságélénkítés!

Gazdaság - 2011-01-14

Az Új Széchenyi Terv kapcsán kiderült, hogy a kormánynak esze ágában sincs betartania a zöld gazdaságfejlesztésről szóló ígéreteit, és nem fog a szektor fellendítésével elegendő új munkahelyeket teremteni. Az LMP szerint a Fidesz-KDNP kabinet blöffölt, és szembe megy saját ígéreteivel, a rá bízott ország érdekeivel, illetve az európai gazdasági trendekkel.

Bencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkár még nyáron bejelentette, hogy évi százezer lakás felújításával idén januártól megkezdődik a nemzeti épületkorszerűsítési program, amivel az épületek energiafogyasztása radikálisan csökkenne. Ehhez képest az Új Széchenyi Terv úgynevezett Zöldgazdaság-fejlesztési program a célra a beígért évi százmilliárdos keret helyett három évre mindössze nyolcmilliárd forintot tartalmaz. Ennyi pénz jó, ha összesen tízezer lakás felújítására elég. Az Új Széchenyi Tervben ráadásul még utalás sincs az államtitkár által beharangozott zöld bank létrehozására, amely az önerőt biztosítaná a korszerűsítésekhez. Ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy a programhoz kapcsolódó kilencven-százezer új munkahely megteremtése is teljesen irreális, az ezzel kapcsolatos kijelentések üres ígéretek voltak.

 

A megújuló energiatermelés EU-nak is benyújtott közel tizenöt százalékos célarányának elérésére évente körülbelül százhúsz-százötven milliárd forintot kellene költeni, ám az Új Széchenyi Tervben ennek alig tizedét találjuk. Így a gyakran hangoztatott hetven-nyolcvanezer új munkahely megteremtése ebben az esetben is illuzórikus.

 

Épületenergetikára és megújuló energiatermelésre nagyjából annyi pénz fog jutni, mint 2009-2010-ben. A kormány továbbra is háromszor akkora összeggel támogatja a fosszilis energiahordozók használatát, mint amennyivel a jövőnk számára kulcsfontosságú megújulók terjedését. Szó sincs tehát arról a zöld fordulatról, amelyet az Új Széchenyi Terv bejelentése óta lépten-nyomon hallottunk kormánypárti politikusoktól. Ez nem csak a jövő generációk számára rossz hír. A fenti programok komoly gazdaságélénkítő hatása elsősorban az alacsonyabb képzettségűek foglalkoztatását segítette volna – a kormány éppen azt a réteget hagyja cserben, ahol a legnagyobb a munkanélküliség.

 

A zöld gazdaságélénkítés folyamatosan lebegtetett ötlete csúnya blöff volt az Orbán-kormány részéről. Nyomát sem találjuk az adórendszeri változásokban, a költségvetésben és az Új Széchenyi Tervben sem. Ha a Fidesz-KDNP-s parlamenti többség komolyan vette volna saját nyilatkozatait és az LMP zöld fordulatot szolgáló, a költségvetést és adórendszert érintő átalakító javaslatait (http://lehetmas.hu/wp-content/uploads/2010/10/Fenntarthatóság-és-szolitaritás-egy-ökopolitikai-költségvetési-alternatíva.pdf), akkor most például nem lenne szükség az Orbán Viktor által a külföldi sajtón keresztül megüzent megszorításokra. Ez a kabinet szembe az európai gazdasági trendekkel, saját ígéreteivel és a rá bízott ország érdekével.

 

Budapest, 2011. január 14.

                                               

                                                                                                                                                                                                                                                                   Jávor Jávor Benedek

                                                                                         

országgyűlési képviselő,

                                                                           

a Fenntartható fejlődés bizottsága elnöke