Nő a juhállomány, egyre többen foglalkoznak juhtartással Magyarországon

Gazdaság - 2017-10-12

Magyarországon évről évre bővül az anyajuh-állomány, és egyre többen foglalkoznak juhtartással - mondta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár csütörtökön Mezőhegyesen egy juh bemutató mintatelep átadásán a Földművelésügyi Minisztérium (FM) csütörtöki közleménye szerint.

Az államtitkár a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva ismertette, Magyarországon az anyajuhok száma idén június 1-jén 811 ezer volt, 21 ezerrel több az egy évvel korábbinál. A növekvő állományszám a kibocsátás bővülésében is tükröződik: a juh- és kecskeágazatban 2010 és 2016 között 9 százalékos volt a növekedés.

Magyarország az Európai Unió negyedik legnagyobb élőjuh-exportőre. A célországok között meghatározó Olaszország, de jelentős volt a forgalom Szlovákiába, Horvátországba, Romániába, Szlovéniába és Törökországba is. Bár a hagyományos piacokon csökken a bárány iránti kereslet, ezt az utóbbi hónapokban kompenzálta a Törökországba és az arab országokba irányuló kivitel - írták.

A juhállomány alakulása Magyarországon, 2000-2016

A magyarországi juhfogyasztás csekély, átlagosan, személyenként 0,2 kilogramm. Ennek ellenére lassan nő a hazai vágások száma, és egyre több félig feldogozott, előre csomagolt juhhús termék kerül az áruházak polcaira - tették hozzá. Az FM a termeléshez kötött anyajuh támogatással, átmeneti nemzeti támogatással és tenyészkos támogatással segíti a gazdálkodókat.

Czerván György Juh bemutató mintatelep címet adott át Papp József juhtenyésztőnek Mezőhegyesen. Az OMÉK-on az idei Év tenyésztője cím birtokosának az ország egyik legnagyobb őshonos cigája törzstenyészete van - olvasható a közleményben