Ötödével nőtt az adóhatóság által indított végrehajtási eljárások száma 2011-ben

Gazdaság - 2012-09-15

Jelentősen nőtt tavaly az adóigazgatóságok által saját hatáskörben és más szervek megkeresésére indított végrehajtási eljárások száma: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2011-ben több mint 950 ezer ilyen eljárást indított, 21 százalékkal többet, mint az előző évben, az eljárások értéke 14 százalékkal nőtt - derül ki az adóhatóság 2011-es tevékenységéről készült bulletinből.

A felszámolással és csődeljárással érintett adózóktól 6,9 milliárd forint bevétel realizálódott a NAV honlapján közzétett dokumentum szerint, 3,5-szer több, mint az előző évben.

    A 2011 szeptember elején meghirdetett kormányzati célok elérése érdekében indított intenzív végrehajtási tevékenység eredményeként 2011 utolsó négy hónapjában 41 százalékkal több végrehajtás indult, 32 százalékkal nagyobb összegben, mint az előző év azonos időszakában. A behajtás a gazdasági helyzetből adódóan folyamatosan a kisebb hátralékkal rendelkező adózók irányába tolódott el.    

    A legeredményesebb adminisztratív intézkedések a hatósági átutalási megbízások és a végrehajtási átvezetések (együttesen 220 milliárd forint) voltak, az ezekből származó bevételek nőttek a legdinamikusabban (23 milliárd forinttal). A jövedelem letiltásból is 30 százalékkal több bevétel származott, mint 2010-ben. Több mint kétszeresére (2,9 milliárd forintra) nőtt a követelésfoglalásból befolyt összeg is. A követelésfoglalások száma 68 százalékkal, az ingatlan végrehajtásoké 18 százalékkal, míg a jövedelem letiltásoké 25 százalékkal nőtt.

    A NAV teljes hátralékállománya 2011 végére 3,9 százalékkal, 2.268 milliárd forintra csökkent, a működő adózóké 9,4 százalékkal (60,6 milliárd forinttal), a nem működőké 1,9 százalékkal (32 milliárd forinttal) mérséklődött. A működő gazdálkodók hátraléka közel 12 százalékkal, míg a magánszemélyeké a hátralékállomány elaprózódása miatt csak 4,3 százalékkal csökkent.

    A NAV 2011 végén 340 milliárd forint behajthatatlan tartozást tartott nyilván, 28 százalékkal többet, mint 2010 végén.

    A vám-, ellenőrzési és végrehajtási szakterületek a helyszíni eljárások során együtt léptek fel az előzetesen kiválasztott adózóknál. A közös akciókra való kiválasztásnál egyébként nem a tartozás nagysága az elsődleges szempont; azok kerülnek a célpontba, akik az ellenőrzési irányelvek szerint kiemelt adószakmai érdeklődésre tarthatnak számot, és jövedéki szempontból is fontos tevékenységet folytatnak, jelentős készpénzforgalom mellett.

    Az adóigazgatóságok a beszámoló szerint kiemelt figyelmet fordítottak az adózási fegyelmet erősítő mögöttes kötelezések, valamint a biztosítási intézkedések szélesebb körű alkalmazására. A mögöttes kötelezések kezelésére a közelmúltban fejlesztett program segítségével az ügyek száma folyamatosan nő, a NAV 2011-ben 2.663 ügyet indított, 4,4 milliárd forint tartozás behajtására. A biztosítási intézkedések száma 9 százalékkal, a foglalással biztosított összeg a több nagy összegű tartozást érintő ügy miatt 21 százalékkal, 43 milliárd forintra növekedett.

    Külső szervek részére 2011 végén 99 jogcímen folyt végrehajtás. Ebből a tevékenységből 3,5 milliárd forint egyéb köztartozás folyt be, hasonló nagyságrendű, mint az előző évben.