Ötven százalékkal nőtt tavaly a kolozsvári repülőtér utasforgalma

Gazdaság - 2018-01-08

Csaknem ötven százalékkal, 2,69 millióra nőtt tavaly a kolozsvári repülőtér utasforgalma a 2016-os évhez mérten - közölte hétfőn az erdélyi légikikötő vezetősége.David Ciceo, a Románia második legnagyobb légikikötőjének számító kolozsvári repülőtér igazgatója elmondta: 22 százalékkal 82 600-ra nőtt a charter-járatokat igénybe vett turisták száma, akik főleg Törökországba, Görögországba és Egyiptomba utaztak.

wholesale inkjet photo paper wholesale inkjet paper inkjet photo paper manufacturers

Úgy vélte, még jelentős növekedési potenciálja van a repülőtérnek, ugyanis egész Erdélyt kiszolgálják, de hozzátette, egyre élesebb a versenyhelyzet. A kolozsvári repülőtérről jelenleg 20 országba, 45 célállomásra lehet utazni.

Célul tűzték ki a légikikötő infrastruktúrájának fejlesztését, hogy 2032-ben már 7 millió utast szolgáljanak ki. Az egyik legfontosabb fejlesztés a kifutópálya meghosszabbítása, ennek érdekében el kell tereljék a Szamos folyót.

A romániai repülőterek utasforgalma az elmúlt években dinamikusan fejlődött azt követően, hogy több diszkont légitársaság új járatokat indított. Románia legnagyobb repülőtere a bukaresti Henri Coanda, amelynek 2016-ban csaknem 11 millió utasa volt, a 2017-es adatokat még nem közölték. A harmadik legnagyobb repülőtér a temesvári, amelynek 1,65 millió utasa volt tavaly.