Pánikvásárlás indulhatott el hétvégén, rekordmennyiségű üzemanyag fogyott

Gazdaság - 2022-12-05

Sikerült elhárítani a Mol százhalombattai finomítójában azt a hibát, amely miatt el kellett halasztani a december másodikára tervezett, karbantartás utáni újraindítást – értesült a Szabad Európa a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkárától. Grád Ottó ugyanakkor hangsúlyozta: a helyzet javulhat, de a problémák ettől nem fognak megoldódni. A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint karácsonyig már nem várható javulás az ellátásban a benzinkutakon

Nagyon sok benzinkúton elfogyott hétvégén az üzemanyag. A hírportálok rendre arról írtak, hogy fővárosban, az agglomerációban és vidéken is több Shell-, OMV-, de Mol-kút is kifogyott. A helyzet hétfő reggel is kaotikus volt, olvasóink beszámolója szerint Budán és Pesten is számos kútnál nem lehetett tankolni, ahol pedig lehetett, ott olyan sorok torlódtak fel, hogy néhol már a közlekedést is akadályozták.

Ráadásul a legnagyobb hazai forgalmazó napokkal korábban jelezte, hogy nem szállít sem gázolajat, sem benzint azoknak a töltőállomásoknak, amelyek a benzinárstop bevezetése után szerződtek vele. Noha átmeneti intézkedésről beszéltek, ez lesz a harmadik hét, amikor korlátozza a Mol a kiszolgálást.

Ezt fejelte meg a hétvégi, hétfői helyzet, amelyet Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára a Szabad Európának a kritikusnál is rosszabbként jellemzett. Mint mondta, ez egyfelől a finomítóban feltárt hiba számlájára írható, hiszen az, hogy Százhalombattán csak 55 százalékos kapacitással tudott működni az üzem, önmagában nagy érvágást jelent. Ehhez jött hozzá, hogy bekövetkezett az, amitől már korábban is tartani lehetett: pánikvásárlás kezdődött az ársapka megszüntetéséről szóló valótlan hírek hatására, és rekordmennyiségű üzemanyag fogyott hétvégén.

Grád Ottó elmondta, hogy a műszaki meghibásodást elhárították, a dunai finomítóban folyamatban van a termelés visszaemelése a korábbi szintre, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a problémák ettől nem fognak megoldódni, fennmaradnak a mennyiségi korlátozások.

A Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára úgy fogalmazott, hogy a kereslet-kínálat egyensúlyát kétféleképpen lehetne helyreállítani: vagy növelik a piacra szállított mennyiséget – erre a megfelelő import hiánya miatt nincs esély –, vagy csökkenteni kellene a fogyasztást, ezt azonban az ársapka nem segíti. A szakember megerősítette azt, amit már korábban is mondott: amíg érvényben van a 480 forintos hatósági ár – ez a kormány szándéka szerint december 31-ig marad –, addig nem várható javulás.

Grád Ottó szerint felülvizsgáltra szorul azoknak a gazdasági szereplőknek a köre – taxisok, mezőgazdasági termelők –, akikre a kormány jelenleg kiterjeszti az ársapkát.

Forrás:

Szabad Európa