PM-államtitkár: a napokban 80 ezer cég kap tájékoztatást arról, hogyan spórolhat a közterhein a kivával

Gazdaság - 2018-12-04

- A napokban kapja meg a személyes tájékoztatást az a mintegy 80 ezer vállalkozás, amely a kisvállalati adó (kiva) választásával a becsült számítások alapján legalább tíz százaléknyi közterhet spórolna jövőre.

Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára szerint a kiva jelentős adócsökkentést jelent a kisvállalkozások számára a korábbi adózási formákhoz képest, csak idén már több mint 35 milliárd forintot spóroltak meg a vállalkozások.

A napokban az Ügyfélkapun keresztül mintegy 80 ezren kapnak tájékoztatást az adóhivataltól arról, hogy jövőre megéri a kivát választani, a Pénzügyminisztérium szakértői által megállapított módszer alapjául a korábbi évek beszámolói, bevallásai szolgálnak. Így nem kizárt, hogy az idei vagy a jövő évre várható eredmények, esetleges beruházási-, foglalkoztatás-bővítési tervek alapján jóval több olyan cég van, amelyiknek megérné a váltás - tette hozzá az államtitkár. A próbaszámításokat éppen ezért minden cégnek érdemes elvégezni, hiszen a megfelelő adózási mód kiválasztásával rengeteg pénz spórolható meg törvényi keretek között. A döntésben segít a Pénzügyminisztérium kiva-kalkulátora - jegyezte meg.

Izer Norbert elmondta, hogy a kedvezményes adófajták közül a kisadózók tételes adója (kata) a legnépszerűbb, majdnem minden negyedik vállalkozó így teljesíti közteher-fizetési kötelezettségét. A katások több mint 300 ezres tábora mellett a kivát is 29 ezren választották. Létszámuk 2016-hoz képest megnégyszereződött. "Ráadásul számításaink szerint ez a tendencia folytatódhat, hiszen még mindig több tízezer cégnek érné meg az adónem-váltás" - mondta. A kedden induló kiva-kampány közvetlenül a cégvezetőknek szól. "Azt szeretnénk elérni, hogy a cégek legyen tudatosak adóügyeikben, és válasszák a számukra legkedvezőbb adózási formát" - hangsúlyozta az államtitkár.

Izer Norbert elmondta azt is, hogy 30 ezer cég esetében a korábbi évek bevallási adatain nyugvó számítást is tartalmaz az adóhivatal levele. A rendelkezésre álló bevallási és foglalkoztatási adatok alapján az adóhivatal közli azt is, hogy mennyi közterhet spórolhatna meg a cég, ha számviteli és egyéb adatai pontosan úgy alakulnának 2019-ben, mint 2017-ben. További mintegy 50 ezer cég talál a napokban tájékoztatást a tárhelyén, esetükben azonban a számítás kellően pontos elvégzéséhez szükséges adatok egy része nem állt rendelkezésre. Az adónem választásával ugyanakkor valószínűleg ők is jól járnának, hiszen az elérhető adatok alapján a megtakarítás esetükben is több mint tíz százalékra becsülhető - hangsúlyozta. A pontos köztehercsökkentés összegét ők maguk is kiszámolhatják a Pénzügyminisztérium kiva-kalkulátorával, az adatok bevitelekor a 2019-re vonatkozó döntések (pl. ha nő az alkalmazottak száma vagy a fizetése) mindenképp érdemes figyelembe venni - javasolta az államtitkár.

A kivát azok a legfeljebb 50 munkavállalót alkalmazó vállalkozások választhatják, melyek előző évi bevétele, illetve a mérlegfőösszege nem haladja meg az egymilliárd forintot. A kisvállalati adó alapja személyi jellegű kifizetések és a kifizetett osztalék összege, amelyet csökkent a nettó tőkebevonás is. Az adó mértéke az adóalap 13 százaléka, melynek teljesítésével a cég mentesül a társasági adó, a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás bevallása és megfizetése alól - részletezte a szabályokat Izer Norbert.