Szijjártó: gazdasági érdek, hogy több turista jöjjön Magyarországra

Gazdaság - 2018-09-19

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) előállításából a turizmus egyre nagyobb részt vállal, ezért az országnak az a gazdasági érdeke, hogy az ide irányuló turistaforgalmat folyamatosan növelje - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán.

A tárcavezető a Kína és 16 közép- és kelet-európai ország együttműködése (16+1) turisztikai miniszteri konferenciáján vett rész a dél-dalmáciai Dubrovnikban.

Szijjártó Péter kiemelte: ezt a növekedést elsősorban azokból az országokból kell elérni, ahonnan a sokat költő turisták érkeznek. Márpedig a kínaiak a legtöbbet költő turisták közé tartoznak a világon - hangsúlyozta a miniszter, majd hozzátette: tavaly 258 milliárd dollárt költöttek világszerte a kínai turisták.

Magyarországra látogató külföldiek (2013-2018. I. félév)

A miniszter szerint ezért kifejezetten jó hír, hogy a Magyarországra irányuló kínai turistaforgalom dinamikusan bővülést mutat. Tavaly 227 ezer kínai turista érkezett Magyarországra, 34 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az idei év első felében pedig 140 ezer kínai turista volt Magyarországon, ami további 11 százalékos növekedés - fejtette ki.

Jelezte: a bővülésben nagy szerepet játszik az, hogy a kínai nemzeti turisztikai ügynökség Budapestre telepítette a közép-európai regionális központját, valamint a 16+1-es együttműködés központját is.

"Annak érdekében, hogy tovább növeljük a Magyarországra irányuló kínai turistaforgalmat, Kínában immár 14 városban tudnak a külképviseletek vízumigényléseket fogadni, illetve 48 órán belül kiadni magyarországi beutazási engedélyeket" - hangsúlyozta a tárcavezető.

Szijjártó Péter úgy vélte: fontos, hogy a két ország közötti közlekedési összeköttetések folyamatosan bővüljenek, hiszen ez az egyik alapfeltétele a turisztikai forgalom növekedésének. Ezért jó hír, hogy a Budapest-Peking közvetlen légi járat mellett jövő nyártól egy újabb légi folyosó jön létre Kína és Magyarország között - mondta. "Végső fázisába jutottak azok a tárgyalások, amelyeket a China Eastern Airlines légitársasággal folytatunk egy Sanghaj-Budapest közvetlen légi összeköttetés létrehozásáról" - emelte ki.

Hozzátette: az is fontos, hogy a Magyarországra irányuló kínai turizmus ne csak Budapestre irányuljon, hanem a Balaton, a borvidékek és a termálkincsre épülő fürdőhelyek ugyanúgy bekerüljenek a kínai turisták célpontjai közé, mint Budapest.