Szinte mindenért többet kell fizetünk, mint tavaly

Gazdaság - 2010-10-12

Idén szeptemberben gyakorlatilag stagnáltak a fogyasztói árak az előző hónaphoz képest. 2009. szeptemberhez viszonyítva az árak 3,8 százalékkal növekedtek. Az első kilenc hónapban átlagosan 5,1 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában – áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb gyorsjelentésében.

Egy hónap alatt – 2010. augusztushoz viszonyítva – az élelmiszerek árai 0,4 százalékkal csökkentek, meghatározóan az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 7,7 százalékos árcsökkenése és a többi élelmiszer 0,8 százalékos átlagos árnövekedése következtében. Növekedett a liszt (15,3 százalék), az étolaj (4,7 százalék), a sajt (2,2 százalék), a cukor és a szalámi, szárazkolbász, sonka (1,5-1,5 százalék), a tej (1,4 százalék) és a kenyér (1,3 százalék) ára. Árcsökkenés volt megfigyelhető a párizsi, kolbász (1,7 százalék) és a száraztészta (1,3 százalék) esetében. A legnagyobb mértékben a ruházkodási cikkek drágultak (3,6 százalék), a szezonváltás következtében.

 

Emelkedtek az egyéb cikkek árai is, 0,4 százalékkal, ezen belül a járműüzemanyagok ára 0,7 százalékkal nőtt. Szintén áremelkedés volt megfigyelhető a szeszes italok, dohányáruk (0,3 százalék) és a háztartási energia (0,2 százalék) körében. A tartós fogyasztási cikkek ára nem változott egy hónap alatt. A szolgáltatások árai az átlaghoz képest nagyobb mértékben csökkentek (0,8 százalék), ezen belül az üdülési szolgáltatások átlagosan 10,7 százalékkal lettek olcsóbbak.

 

12 hónap alatt, tavaly szeptemberhez viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 3,9 százalékkal emelkedtek. Ezen belül nőtt az idényáras élelmiszerek (36,3 százalék) és a sajt (10,3 százalék) ára. Árcsökkenés következett be a cukor (8,1 százalék), a péksütemények (5,7 százalék), a sertészsiradék (5,0 százalék), a sertéshús (4,7 százalék) és a tojás (3,6 százalék) esetében. Az átlagosnál nagyobb mértékben, 6,3 százalékkal növekedett az egyéb cikkek ára, ezen belül a járműüzemanyagok ára 15,9 százalékkal, a gyógyszerek, gyógyáruké 4,5 százalékkal nőtt.

 

Szintén átlag felett drágultak a szeszes italok, dohányáruk (5,8 százalék) és a háztartási energia (5,5 százalék), ez utóbbin belül a vezetékes gáz ára 13,6 százalékkal nőtt, a távfűtésé 10,7 százalékkal csökkent. Átlag alatti áremelkedés volt megfigyelhető a szolgáltatások körében (3,1 százalék), ezen belül a távolsági utazás 12,8, a szemétszállítás 5,4 a helyi tömegközlekedés 5,0 százalékkal drágult. A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 2,9 százalékkal, a ruházkodási cikkekért 0,5 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint egy évvel ezelőtt.

 

Az EU 27 tagországában 2010. augusztusban a fogyasztói árak a harmonizált adatok szerint átlagosan 2,0 százalékkal voltak magasabbak, mint 2009. augusztusban. Árcsökkenés volt megfigyelhető többek között Írországban (1,2 százalék) és Lettországban (0,4 százalék), a legnagyobb áremelkedést pedig Romániában (7,6 százalék) és Görögországban (5,6 százalék) mérték.

 

A Bloombergnek nyilatkozó Danske Bank AS elemzője szerint az év további felében felgyorsulhat az árak emelkedése, miután az inflációs ráta 3,7 százalékról 4,2 százalékra nőtt augusztusban.