Társasházak célja: megtakarítások képzése és az energiafelhasználás csökkentése

Gazdaság - 2009-07-06
A gazdasági nehézségek hatására egyre többen késlekednek társasházi közösköltség-befizetéseikkel.  Ebben a helyzetben a lakók szemléletváltása és az energiafelhasználás csökkentése segíthet. Egyebek között ez derült ki a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete és az OTP Bank együttműködésében megtartott szakmai háttérbeszélgetés-sorozaton.

A megváltozott gazdasági körülmények nemcsak az egyes ágazatokban éreztetik hatásukat, hanem a társasházak és lakásszövetkezetek pénzügyi gazdálkodásában is. Az OTP Bank a legtöbb  társasházi számlát kezelő hazai bankként fontosnak tartja a párbeszédet a társasházakat és lakásszövetkezeteket érintő jelenségekről és megoldási lehetőségekről. Szakmai partnerként a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete is a kezdeményezés mellé állt, így a hitelintézettel közösen több vidéki nagyvárosba, köztük Szegedre, Pécsre és Győrbe látogattak el.

 

A résztvevő szakemberek abban egyetértettek, hogy az elmúlt időszakban gyakori problémaként jelentkezik a közösköltség-tartozás, ami nehezíti a társasházak és lakásszövetkezetek hatékony pénzügyi gazdálkodását. A győri viszonyokat tekintve 2008  november és december hónapban kis mértékben emelkedett a közösköltség-tartozás az előző évhez képest, Pécsett pedig közel 40 százalékkal nőtt a hátralékos állomány. A munkaerő elbocsátások következményeként a lakók első körben ugyanis olyan költségeket nem fizetnek ki, amelyek nem járnak azonnali szolgáltatás- megszűnéssel. A közösköltség-tartozás felhalmozása pedig akár évi több tízezer forintos bevételkiesést eredményezhet, így a kintlévőségek miatt nem valósulhatnak meg a szükséges felújítások és az évek alatt romolhat a házak állaga. A tartozás felhalmozása pedig nem csak a lift leállításával, vagy a lépcsőházi világítás megszüntetésével járhat, hiszen köztartozások esetén a társasházak nem indulhatnak állami pályázatokon sem.

 

Az eseménysorozaton megjelent előadók szerint gyakori probléma még, hogy nem megfelelően képzett szakemberek kezelik a társasházak ügyeit és nem fordítanak kellő figyelmet a pályázati lehetőségekre. A közös képviselők felelőssége felértékelődik az elkövetkező időszakban, hiszen a felújítási és egyéb munkálatok során olyan tőkeerős és megbízható kivitelezőket kell alkalmazniuk, akik a mostani nehéz gazdasági időszakot átvészelik és az esetleges garanciális javításokat is elvégzik. Pozitív változásként a szakemberek azt említették, hogy az elmúlt hónapokban érezhetően nőtt a megtakarítási hajlandóság, és a társasházak jobban odafigyelnek a pénzügyi gazdálkodásra és a költségcsökkentési lehetőségekre. Az ország legnagyobb hitelintézete pedig a társasházak és lakásszövetkezetek igényeihez igazodó számlavezetési megoldások és felújítási hitelek mellett most egy vissza nem térítendő támogatásra vonatkozó pályázattal és a www.hazforum.hu portállal segíti a hazai lakóközösségeket.

 

A Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete szerint a közös képviselők és a társasházkezelők felelőssége az is, hogy saját közösségükben egyfajta szemléletváltást valósítsanak meg az energia-felhasználás és a fenntarthatóság területén. Energiatakarékos lépcsőházi égők használatával, nyílászáró cserével, fűtéskorszerűsítéssel és a helyenként milliós kintlévőségek felhalmozódásának megakadályozása révén megőrzött kamatbevételekkel  olyan megtakarításokat érhetnek el, melyekkel egy időre elkerülhetővé válik a közös költség emelésének szükségessége. Csoportos díjbeszedéssel és a lakásszövetkezeteknek, valamint társasházaknak szóló megfelelő számlacsomag kiválasztásával pedig további költségcsökkentést érhetnek el a lakóközösségek.