Uniós forrásból épült meg a Büki Gyógyfürdő pihenőtéri épülete

Gazdaság - 2009-11-04
A Büki Gyógyfürdő az Új Magyarország Fejlesztési Terv kiemelt projektjeként 2008 és 2010 között három ütemből álló fejlesztési programot valósít meg 525 millió forint uniós támogatással, összesen 1,75 milliárd forint értékben.

Az első ütemben megvalósuló pihenőtéri épület szerdai átadásán Ujhelyi István, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára elmondta: kiemelt turisztikai fejlesztésekre a 2007-2008-as időszakban 38,3 milliárd forintot kötöttek le eddig a pályázók.

 

 

 

Az 525 millió forint uniós támogatásnak köszönhetően a Büki Gyógyfürdő új szolgáltatások bevezetésével és a már meglévők továbbfejlesztésével, a berendezések korszerűsítésével csábíthatja a vendégeket Bükre. A támogatás eredményeként 2014-re 100 ezerrel több vendég látogathat a térségbe, a büki vendégéjszakák száma pedig 30 ezerrel lehet több 2013-ra. A Büki Gyógyfürdő bizonyos időszakokban túlzsúfolt volt, a vendégek elhelyezéséhez nem voltak elegendők a meglévő pihenőhelyek, ezért volt szükség az 500 fő befogadására alkalmas pihenőtéri épület megépítésére. Az új részleg magas színvonalú szolgáltatásokkal, térítésmentesen igénybe vehető pihenőágyakkal várja a vendégeket.

 

 

 

2013-ig az Új Magyarország Fejlesztési Terv regionális operatív programjai forrásainak mintegy 20 százalékát, közel 300 milliárd forintot fordítja a turisztikai célokra a kormány. Csak a 2009-2010-es fejlesztési időszakban megközelítőleg 103 milliárd fordítható a turisztikai projektek megvalósítására. A terület fejlesztési célkitűzései között kiemelt helyen szerepel a termálvagyon hasznosítása, a gyógyhelyek és fürdők fejlesztése, a fürdőkre épülő egészségügyi szolgáltatások bővítése. Néhány különösen fontos fürdőberuházást kiemelt projektnek minősített a kormány,  így hazánk öt fürdője (Hajdúszoboszló gyógyhelyi fejlesztése – Aqua-Palace Élményfürdő,  Zalakaros - Új fogadóépület gyógy- és wellness szolgáltatásokkal, fedett-fürdő átalakítása,  Büki Gyógyfürdő fejlesztése, Újszegedi Fürdőkomplexum Fejlesztése, Sárvári fürdő fejlesztése) újulhat meg részben uniós forrásból, 7,5 milliárd forint támogatással.

 

 

 

Kormányszóvivői Iroda