Veres János Debrecenben  

Gazdaság - 2007-02-16

Pénteken délután az Aranybika Hotelben tartott előadást a konvergencia programról Veres János pénzügyminiszter és Bauer Tamás közgazdász, egyetemi tanár.   A pénzügyminiszter elismerte, hogy a konvergencia program  nagyobb arányban épít a kiadások csökkentésére, mint a bevételek növelésére.

Veres János pénzügyminiszter ennek alátámasztására egy pénteki konferencián tételesen elemezte a reformok szükségességét. A nyugdíjrendszerről például  elmondta, hogy miközben ma a GDP 8-10 százalékát költjük a fenntartására, ez az összeg 10 év alatt mintegy megduplázódna, ami finanszírozhatatlanná tenné a rendszert.

 

- A közigazgatási reform célja az olcsóbb állam megteremtése, az egészségügyi reform keretében bővíteni kell a járulékfizetők körét, az oktatási reformnak pedig alkalmasnak kell lenni arra, hogy a közoktatásban csökkentse a nyilvánvalóan meglévő esélykülönbségeket - mondta.

 

Bauer Tamás közgazdász, egyetemi tanár az egyidejűleg több síkon futó reformok szükségességét azzal indokolta, hogy miközben a gazdaságunk modernizálódott, a közszféra, az oktatás, az egészségügy és a közigazgatás lényegében nem változott.

 (forrás:haon.hu)