35 millióból készítik el a multifunkciós kártyát Debrecenben

Helyi - 2010-04-23
Multifunkciós egyetemi kártya fejlesztésére indított programot a Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok (DE TEK). A pilot-projekt létrehozására irányuló partnerségi megállapodást a TEK, a debreceni Egyetemi és Nemzeti Könyvtár, valamint a hallgatói önkormányzat vezetői április 22-én írták alá a fejlesztés megvalósítását támogató vállalatokkal.

Ennek értelmében 35 millió forintos költségvetésből megteremtik a Debreceni Egyetemi Kártya üzleti és technológiai alapjait, ami többek között a könyvtárhasználat, az elektronikus étkezési jegyek vagy a parkolás igénybevételét, egységesítését is lehetővé teszi majd.

 

A TEK öt vállalkozással, az egyetemi könyvtárral és a hallgatói önkormányzattal karöltve szeptember 30-ig széles körben használható egyetemi szolgáltató kártya bevezetését készíti elő az egyetem 33 ezer hallgatója és hatezer dolgozója számára. A Debreceni Egyetemi Kártya fejlesztésének 35 millió forintos bevezető szakaszában a technológiai, informatikai és a mindennapi üzemeltetéshez szükséges üzleti hátteret alakítják ki és tesztelik az egyetemen.

A Debreceni Egyetemi Kártya tesztidőszakában kétezer hallgató számára biztosítanak egyetemi kártyát, akik ennek segítségével a DE Egyetemi és Nemzeti Könyvtár tervezett automatikus digitális szolgáltatása keretében a könyvtár nyomtatórendszerén jegyzetnyomtatási szolgáltatást vehetnek igénybe. Az elektronikus jegyzetellátáson túl a tervekben szerepel számos egyéb egyetemi szolgáltatás igénybevételének megkönnyítése is. Így például az elektronikus étkezési jegyek, a parkolás, a könyvtári szolgáltatások és hallgatói kedvezmények, az étel-, ital automaták használata, illetve a különböző rendezvényekre jegyvásárlási lehetőség. Ezeket egy kártyához rendelnék.

A szolgáltatások kényelmes és egyszerű igénybevételét úttörő mobiltechnológia is támogatja, így a kártyához tartozó felületüket, számlájukat mobiltelefonjaik segítségével is kezelni tudják majd az egyetemi polgárok. A hallgatók és dolgozók mindennapi életét megkönnyítő multifunkciós kártya az egyetemi szolgáltatások egységesítésén túl lehetővé tenné a jövőben a Debrecen városi kártya funkcióinak elérését és a helyközi autóbuszok használatát is.