’56-os emlékérmeket adtak át

Helyi - 2006-10-23

Átadták a debreceni önkormányzat kitüntetéseit az október 23-ai ünnepi közgyűlésen. Hatvani-, Csokonai- és Hajós Alfréd-díjjal jutalmazták a kiemelkedő személyiségeket

A város Csokonairól elnevezett díját Bitskey István irodalomtörténész egyetemi tanár, Burai István grafikusművész és a Maróthi György Pedagóguskórus vehette át. Hatvani-díjban részesültek Csizmazia Zoltán és Záborszky Zoltán professzorok, míg Hajós Alfréd-díjat Fekete Zsolt, a cselgáncssport és Nádházi Sándor, az úszósport szakembere kapott. Kováts Andrást, a Kölcsey Központ tervezőjét Borsos József-díjjal ismerték el. Húszan a Szabadság Hőse emlékérmet vehettek át: olyan emberek, akik 1956 októberében, illetve a megtorlás időszakában kiálltak a szabadság, az emberi méltóság és a nemzeti összefogás mellett, így mutatva példát hazaszeretetből.

 

A kitüntetettek nevében Bitskey István szólt, hangsúlyozva, hogy a múltban is Debrecen gazdasági, kulturális, szellemi életét lakosainak munkája, aktivitása tartotta fenn.

 

A közgyűlésen Ányos József, a Debreceni Vízmű Rt. vezérigazgatója olyan oklevelet nyújtott át Tunyogi Ottónak, aki ’56-os tevékenységéért veszítette el állását a cégnél, melyben rehabilitálják munkatársukat.

 

Az egész napos megemlékezés-sorozat este a Csokonai Színházban Szőcs Géza Liberté ’56 című darabjának díszelőadásával zárult.

 

A Szabadság Hőse emlékéremben részesültek:

 

Bényi Árpád

Biczó Gyula

Bíró Lajos

Darin Sándor

Deli Kálmán

Dózsa Ernő

Győri Elek

Kedves György

Kondor Zoltán

Kovács Béla

Kurusa Ferencné

Lázár Imre

Mervó Zoltán

Nyilas Sándor

Révész Péter

Sass László

Surányi Ferenc

Székelyhidi Ágoston

Szilágyi Gábor

Simon György