Amióta a BMW bejelentette, hogy Debrecenben építi fel legújabb autógyárát, ugrásszerűen nőtt az érdeklődés a Debreceni Egyetem (DE) műszaki karának járműmérnöki képzése iránt - közölte az egyetem M. Tóth Ildikó sajtóközpontja csütörtökön annak kapcsán, hogy járműmérnök-hallgatókat fogadott a BMW helyi képzési központja.
Azt írták, befejeződött a járműmérnöki alapképzés járműgyártás szakirányos hallgatók első csoportjának oktatása a BMW Group Gyár Debrecen képzési központjában. A résztvevők egyebek mellett a tervezéssel, a forgácsolással, a lemezmegmunkálással, illetve a részegységek szét- és összeszerelésével ismerkedtek meg.
A közlemény szerint a járműmérnöki BSc képzés 33 hallgatója négy héten át a járműgyártás tantárgy keretében kapott gyakorlati oktatást a BMW nemrég elkészült debreceni képzési központjában.
A német autógyár oktatási programjának megfelelően a hallgatók fémipari gyakorlatot, valamint gépjárműismeretet tanultak. Egyebek mellett az elektronikával, a 3D nyomtatással, illetve az automatikával ismerkedtek - idézi a közlemény Bodzás Sándort, a gépészmérnöki tanszék helyettes vezetőjét.
A szakember elmondta azt is, hogy számos változtatást hajtottak végre a járműmérnöki képzésen annak érdekében, hogy meg tudjanak felelni a cégek igényeinek.
Nagyobb hangsúlyt fektetnek például az ipari gyártósori szimulációk, a 3D CAD tervezés, illetve a 3D nyomtatási technológiák bemutatására - tette hozzá Erdei Timotei István tanársegéd megjegyezve, hogy a járműmérnök hallgatóknak a korábbinál több órájuk van a járműgyártási laborban, ahol az autóiparban is alkalmazott gépeket a gyakorlatban is programozzák.
A járműmérnöki tanszék oktatói is folyamatosan bővítik tudásukat, további tanúsítványok megszerzésével és céges továbbképzéseken való részvétellel - zárul az egyetem közleménye