1916 őszén a Magyarország keleti vármegyéit ért román katonai támadás miatt vándorbotot kellett fognia a székelységnek. A keleti végeken ezredév óta őrtálló népünk ezúttal a magyar Alföld irányába vette a menekülés útját. Több mint 206 ezer ember indult el gyalog, ló-, tehén- vagy ökörfogaton illetve vasúti szerelvényekkel, hogy a menekülés végcéljaként kijelölt helyeken fedélhez, élelemhez jussanak.
Hatalmas áradatban vonaglott a székely föld – írta Váczy József 1916 őszén a helyi lapban. Egy nép menekült. Vitték magukkal, amit a gyors szedelőzködés óráiban megfoghattak. Legtöbb esetben még állataikat is, melyeknek java része áldozatul esett a kimerítő vándorlásnak, vagyegyszerűen kényszerűségből túladtak rajtuk útközben, hogy árából betévő falathoz jussanak.
Az életerős, hadra fogható férfiak az egész ország területéről a háború valamelyik hadszínterén ontották a vérüket. Így hát a menekülő nép főként gyermekekből – mert sokgyermekesek voltak a székely családok –, édesanyákból és idős emberekből állt.
Ez jellemezte Hajdúnánás társadalmát is, amikor 1916 augusztus végén, szeptember első felében megérkeztek a Székelyföld felől a menekülteket szállító szerelvények. Néhány hét leforgása alatt több mint 3200-an kértek és kaptak menedéket a nánásiaktól. A református hajdúk kitárták ajtóikat a katolikus székelyek előtt.
A levéltári források tanúsága szerint több mint negyven székely, főként Csík vármegyei településről érkeztek a menekültek az akkor 17 ezer főt számláló Hajdúnánásra. Az elöljáróságnak egy egész falut kitevő népesség befogadásáról és elhelyezéséről kellett gondoskodni.
Hátra hagyott javaikat, lakóházaikat javarészt felégette, kifosztotta az ellenség, így hát nem is tudhatták, mire térnek majd haza. A többség számára a szülőföldtől való kényszerű távollét egy esztendőnél is hosszabb időt jelentett. Az utolsó szerelvények csak 1918 tavaszán-nyarán indulhattak vissza a Székelyföldre, főként a Gyimesekben és a Gyergyói medence északi-északkeleti szegletében lakókkal. Forrás:
Buczkó József:
„SZÁLLÁST ADTUNK HŰSÉGES
MAGYAR VÉREINKNEK"